Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dárdai játékosát vinnék angol sztárcsapatok a télen – sajtóhír

Német sajtóértesülések szerint az angol Premier Leagueben szereplő Manchester United és Arsenal együttesei a télen vélhetően Dárdai Pál egyik legnagyobb tehetségéért fognak majd küzdeni.

A német Sport Bild hozta le elsőként, majd az angol médiában is terjedni kezdett a hír, hogy a Hertha 19 esztendős tehetsége, Arne Maier a januári átigazolási időszakban Angliába teheti át a székhelyét.

A jelentések szerint a Manchester United és az Arsenal a télen nagy csatát vívhatnak majd a védekező középpályás kegyeiért, ugyanis mindkét gárda szeretné megerősíteni keretét a szezon közben. A két klub ugyanis nem a lehető legjobban rajtolt, s már most nagy hátrányban vannak az éllovasokkal szemben.

Maiernek egyébiránt 2022. júniusáig van szerződése a Herthával, ahol a jelenlegi szezonban abszolút alapembernek számít Dárdai irányítása alatt, hiszen az eddig négy tétmeccsen végig a pályán volt.