Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Szombat este Real-, vasárnap este Barca-meccs! – forduló előzetes

Ezen a hétvégén már az ötödik fordulót rendezik a spanyol bajnokság (La Liga) 2018-2019-es epizódjában, és ahogyan megszokhattuk, az aktuális hétvégi forduló péntek este már el is startolt.

A kör nyitómeccsén a Real Sociedad 1-0-s győzelemmel javított az abszolút újonc Huesca vendégeként két vereséget követően. A mindent eldöntő találat a második félidő derekánál született Mikel Merino jól helyezett lövése által. A találkozó meglehetősen parázs hangulatban alakult, a vendégek végül kilenc emberrel fejezték be az összecsapást, miután a 71. percben Juanmi a sárga lapját követő reklamálás után a kiállítás sorsára jutott, a hajrában pedig a Real Madridtól kölcsönzött Theo Hernandez egy pofon miatt mehetett korábban zuhanyozni.

Huesca – Real Sociedad 0-1 (0-0)
Gólszerző: – ill. M. Merino (64.)
Kiállítva: – ill. Juanmi (71.), Theo Hernandez (82.)


Ami a folytatást illeti, először a kis csapatok szerelmesei számára lehet igazi csemege a Rayo és az Alavés összecsapása, melyet újra a Vallecasban rendezhetnek, azok után, hogy a Rayo első hazai meccse után biztonsági okokból nem engedélyezték a további mérkőzések lebonyolítását a felújítás alatt álló stadionban, mostanra azonban a hivatalos szervek megfelelő állapotúnak ítélték a létesítményt ahhoz, hogy fogadhassák az Alavést. A házigazda két vereség után legutóbb megszerezte hőn áhított első sikerét, a vitoriaiak ugyancsak jó passzban vannak, egymást követő két sikerrel a tarsolyukban érkeznek a meccsre.

A nagyszerű rajtot elkapó Celta Vigo a nyeretlen újonc Valladolid legyőzésével igyekezne tartani a lépést a közvetlen élmezőnnyel, míg a másik ma délutáni találkozón a felejthető kezdés után legutóbb az Atléticótól pontot csenő Eibar hazai fellépésre készül a mindig hangulatos Ipuruában a még szintén győzelem nélkül álló Leganes ellen. Diego Simeone tanítványainak nem kell messze kimozdulniuk Madridtól, lévén az Atlético Madrid a szintén fővárosi Getafe gárdájához látogat, amely fellépés bizonyára nem lesz sétagalopp, de a “Matracosok” számára elengedhetetlen lenne a három pont begyűjtése, ha nem akarnak ideje korán jelentős lemaradásba kerülni valós riválisaikkal szemben.

A múlt hétvégén Bilbaóban a szezon során először pontot vesztő Real Madrid ma este a Bernabeuban léphet pályára a két hazai győzelme jóvoltából a 7 pontosok táborát erősítő kisebbik barcelonai csapat, az Espanyol ellen. A “Királyi Gárda” számára a hétközi, Roma elleni magabiztos BL-siker, míg a vendégek számára a nagyszerű szezonkezdet adhat kellő önbizalmat, így mindenképpen élvezetes meccsre van kilátás, noha nyilván az esélyek egyértelműek, adott esetben pedig akár a rendkívül tehetséges Vinicius Junior debütálására is sor kerülhet.

Vasárnap délben az Európa-liga menetelését magabiztos győzelemmel kezdő Sevilla a hozzá hasonlóan szintén 4 pontos Levante vendége lesz. A valenciai gárda a nyitófordulóban már legyőzött egy sevillai csapatot, egyetlen győzelmét a Betis elleni idegenbeli 3-0-val regisztrálta, miközben a Sevilla szintén az első forduló óta nyeretlen, ráadásul még a városi rangadót is elvesztették 1-0 arányban.

A Villarreal – Valencia összecsapáson ugyancsak két várakozáson alul rajtoló, ám többre hivatott csapat találja szemben magát egymással. Hatalmas meglepetésre a két említett kis csapat mellett a “Denevéresek” a mezőny harmadik nyeretlen csapata négy forduló után. A hét közben esedékes nemzetközi kupa-meccseken egyik csapat sem járt sikerrel: a Valencia kikapott a Juventustól a BL-ben, a Villarreal ikszelt a Rangers ellen az El-ben. Érdekesség, hogy az utolsó három egymás elleni találkozót kivétel nélkül a “Sárga Tengeralattjáró” nyerte, beleértve legutóbbi két vizitálásukat a Mestallában.

Két jó formában lévő csapat méri össze tudását egymással a Real Betis és az Athletic Bilbao összecsapásán, hiszen a Betis a nyitókörös vereség után három meccsen öt pontot szerzett, míg a baszkok egyel kevesebb meccsről állnak szintúgy öt egységgel, és még egyszer sem kaptak ki a bajnokságban.

A forduló zárómeccsén következik a katalán rangadó: a címvédő Barcelona ellenfele ugyanis a Girona lesz. Messiék meggyőző sikerrel kezdtek a Bajnokok Ligájában a PSV ellen, és eddigi négy La Liga-győzelmükből a két hazai fellépés meglehetősen simára sikeredett. Az előzetes infók szerint Valverde néhány új igazolást is be fog vetni a mérkőzésen, de abban is biztosak lehetünk, hogy helyi rangadó révén a katalánok nem fogják félvállról venni az összecsapást, a Girona számára pedig egyenesen az idény legfontosabb meccseinek számítanak a gránátvörös-kékek elleni fellépések. Tavaly a fennállása első élvonalbeli szezonjában az előkelő, 10. helyen végző együttest a Barca hazai környezetben 6-1-gyel, idegenben 3-0-val intézte el. A januári egymás elleni mérkőzést a felek Girona helyett a tervek szerint az Egyesült Államokban fogják lejátszani.

A forduló további programja

SZOMBAT
13:00 Rayo Vallecano – Deportivo Alavés
16:15 Celta Vigo – Real Valladolid (TV: Spíler 2 ÉLŐ)
16:15 Eibar – Leganes
18:30 Getafe – Atletico Madrid (TV: Spíler 2 ÉLŐ)
20:45 Real Madrid – Espanyol (TV: Spíler 2 ÉLŐ)

VASÁRNAP
12:00 Levante – Sevilla
16:15 Villarreal – Valencia (TV: Spíler 2 ÉLŐ)
20:00 Real Betis – Athletic Bilbao
20:45 Barcelona – Girona (TV: Spíler 2 ÉLŐ)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista aktuális állása