Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Guardiola Cityje idegenben pofozta ki az újoncot! – videóval

Az angol élvonalbeli bajnokság (Premier Leauge) hétvégi 6.fordulójában a címvédő Manchester City együttese az hétközi BL-kudarcot az újonc Cardiff otthonában próbálta feledtetni.

Pep Guardiola a bajnoki címvédő Manchester City mestere nem túl könnyű helyzetből várhatta a hétvégi Cardiff City elleni bajnokit. A manchesteriek rengeteg sérülttel és egy hétközi hazai BL-kudarccal utaztak az újonc otthonába. Az égszinkékek hétközben a BL csoportkörének első fordulójában nagy meglepetésre kikaptak a francia Lyon együttesétől, így mindenképpen javítani szerettek volna a hétvégi bajnokin, de a csapat játékán nagyon érződik egyenlőre Kevin de Bruyne hiánya aki három hónapra került a maródiak listájára, de Danilo és ismétleten Mendy is a sérültek listáján található.

Az újonc elleni mérkőzésen Guardiola mester a hétközi kezdőhöz képest már is változtatott hiszen Gabriel Jesus és David Silva is kikerült a kezdőből, helyükre Agüero és Sané kerültek be a kezdőbe. A vendégek erőteljesen kezdték a mérkőzést esélyeshez méltóan és már a találkozó elejétől kapujához szegezte az újoncot Guardiola Cityje. Egészen félóráig jól is védekezett az újonc, a 30.percben előbb Gündogan került gólhelyzetbe,  de a német elkapkodta és a kapu fölé durranott. A 32.percben Gündogan passzolt Bernardo Silvához aki remekül ívelt középre Agüeróhoz aki kíméletlen módon helyezett a bal alsó sarokba megszerezve a vezetést a bajnoknak. Három perccel később az első gólnál gólpasszt jegyző Bernardo Silva is feliratkozott a gólszerzők közé, miután Leroy Sané magas labdájába ért bele fejjel ami végül a hosszú felsőben landolt. A hajrában Agüero két alkalommal is helyzetbe került, de előbb a lövését blokkolták majd Etheridge hárított. Egy perccel az első játékrész vége előtt Sterling és Gündogan kényszerítőzött majd a német válogatott egy bombagólt zudított Etheridge kapujának bal felsőjébe háromgólosra növelve a City előnyét.

Fordulást követően is a vendégek uralták a pályát és további helyzeteket dolgoztak ki, míg a hazai együttes próbálta elkerülni a nagyarányú vereséget. A mérkőzés 57.percében Agüero került ziccerbe, de lövésénél az egyik védő becsúszva blokkolt majd négy perccel később az argentin elhagyta a játékteret és az algériai Riyad Mahrez állt be. A nyáron Leicester Citytől érkező villámgyors és technikás szélsőnek mindössze hat percre volt szüksége, hogy felavassa Etheridge-t, egy jobbról érkező labdát pofozott az újonc hálójába közvetlen közelről. Negyedórával a vége előtt Guardiola is érezte a veszélyt és forró fejű brazil játékosát gyorsan le is kapta a pályáról. A hajrában  előbb Foden majd öt perccel később Mahrez ziccerét fogta nagy bravúrral Etheridge azonban egy perccel a vége előtt a láthatóan nagy kedvvel futballozó Mahrez megszerezte második gólját és duplázni tudott az újonc otthonában. Győzelmével a City tovább tapad a hibátlan Liverpoolra.

Cardiff City – Manchester City 0-5 (0-3)
Helyszín: Cardiff City Stadion, Cardiff, 32 321 néző Vezette: M.Oliver
Gólszerzők: Agüero (32.), Silva (35.), Gündogan (44.), Mahrez (67., 89.)
Sárga lapok: Ralls (45+1.) ill. Fernandinho (61.)
Kiállítva:

Cardiff: Etheridge – Cunnigham, Ecuele Manga, Morrison, Peltier (Richards 51.) – Hoilett, Ralls, Arter, Camarasa – Reid – Ward (Zohore 63.). Vezetőedző: N.Warnock

Man.City: Ederson – Walker, Otamendi, Laporte, Delph – B.Silva, Fernandinho (Stones 74.), Gündogan (Foden 69.) – Sterling, Agüero (Mahrez 61.), Sané. Vezetőedző: P.Guardiola

https://www.youtube.com/watch?v=fv5G6Axdeyw

A forduló további mérkőzései:

Fulham – Watford 1-1 (0-1)
Helyszín: Craven Cottage, London, 23 418 néző Vezette: M.Atkinson
Gólszerzők: Mitrovič (78.) ill. Gray (3.)

Burnley – Bournemouth 4-0 (2-0)
Helyszín: Turf Moor, Burnley, Vezette: A.Taylor
Gólszerzők: Vydra (39.), Lennon (41.), Barnes (84., 88.)

Crystal Palace – Newcastle 0-0
Helyszín: Selhurst Park, London, Vezette: A.Marriner
Gólszerzők:

Leicester – Huddersfield 3-1 (1-1)
Helyszín: King Power Stadium, Leicester,Vezette: D.Coote
Gólszerzők: Iheanacho (20.), Maddison (66.), Vardy (75.) ill. Jörgensen (5.)

Képek: premierleague.com