Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eurofoci: iksz a belgrádi derbin, PAOK-siker a görög rangadón – videóval

Két rangadót is rendeztek vasárnap este a Balkánon. Belgrádban a Partizan fogadta a Crvena zvezdát, míg Szalonikiben lépett pályára a Vidit búcsúztató Bajnokok Ligája szereplő AEK.

Szerbia

Déli szomszédunk csúcsderbijére került sor vasárnap este a Partizan otthonában, 25 ezer néző előtt. A hangulat – mint mindig – ezúttal is igen magas hőfokú volt, minek köszönhetően a hazaiak sokkal jobban kezdték a találkozót. Az elején Jankovic került ziccerbe, próbálkozása azonban nem talált kaput, majd Pantic lehetőségét jegyezhettük fel, ez is kimaradt. Félórához közeledve az első nagy vendéghelyzetet Stojkovic hatástalanította. De nem sokáig kesergett a hazai tábor, hiszen öt perccel később Ricardo Gomes révén vezetést szerzett a Partizan, amit újabb három perccel később Zakaric majdnem növelni tudott, fejesét védte Borjan. A szünetig újabb nagy helyzetet már nem jegyezhettünk fel, míg fordulás után is az utolsó negyedóráig kellett várni a következő említésre méltó eseményre, ez viszont rögvest egy gól volt. Szögletet rúghatott a Crvena zvezda, melyre Boakye emelkedett a legmagasabbra, s a ghánai válogatott fejesével egyenlítettek a „Vörös csillagosok”. Az utolsó negyedóra jobbára mezőnyjátékkal és cserékkel telt, így a Crvena zvezda megőrizte vezető helyét a bajnokságban, míg a Partizan továbbra is harmadik a ligában.

Partizan Beograd – Crvena zvezda 1-1 (1-0)
Partizan arena, vezette: Grujic
Gólok: Gomes (33.) ill. Boakye (73.)
Sárga lapok: Zdjelar (43.), Zakaric (90.) ill. Krsticic (60.)
Kiállítva:

Partizan: Stojkovic – Nemanja I. Miletic (Urosevic, 89.), Markovic, Valiente, Nemanja II. Miletic – Scekic, Zdjelar – Jankovic (Kosovic, 82.), Pantic, Zakaric – Gomes (Nikolic, 80.) Vezetőedző: Zoran Mirkovic

Crvena zvezda: Borjan – Stojkovic, Babic, Degenek, Rodic (Gobeljic, 86.) – Causic (Jovancic, a szünetben), Krsticic – El Fardou Ben, Marin, Cafu (Simic, 61.) – Boakye. Vezetőedző: Vladan Milojevic

https://www.youtube.com/watch?v=Tcr77iXho0M

 

A bajnokság állása:

Görögország

Szalonikiben két, a forduló előtt hibátlan együttes találkozott. Azonban egyik csapat sem tudott nyerni legutóbbi találkozóján: a PAOK A Chelsea, az AEK az Ajax ellen hullajtott pontokat az El-ben, illetve a BL-ben a hét közben. Legutóbbi bajnokiját ellenben mindkét gárda győzelemmel zárta, a „sasok” az OFI krétát, míg a sárga-feketék a Panionioszt verték. Sok jót nem ígért az összecsapás az athéniaknak, akik legutóbb a kupadöntőben futottak össze a PAOK-kal. Jobban kezdte a hazai együttes a meccset, mégis csak az első félóra végén tudta megtörni a sárga-feketéket, ekkor Mauricio szolgálta ki Prijovicsot, majd a második félidő derekán ismét a szerb volt eredményes, ezúttal Matos passzát gólra váltva. A folytatásban hiába tett meg mindent az athéni gárda, a PAOK magabiztosan őrizte előnyét, és nyert megérdemelten. Bár négyből négyet nyert a szaloniki együttes, mégis csak tíz pont áll a neve mellett, miután a szövetség két pontot levont a csapattól. Az AEK visszacsúszott az ötödik pozícióba.

PAOK – AEK Athén 2-0 (1-0)
Toumba Stadion, vezette: Gestranius
Gólok: Prijovic (29., 59.)
Sárga lapok: Mauricio (22.), Jaba (78.) ill. Mantalos (33.)
Kiállítva:

PAOK: Paschalakisz – Matos, Varela, Crespo, Vieirinha – Mauricio, Canas – Limniosz (Jaba, 75.), Pelkasz (El Kaddouri, 81.), Biseswar (Wernbloom, 89.) – Prijovic. Vezetőedző: Razvan Lucescu

AEK: Barkasz – Bakakisz, Oikonomou, Lambropulosz, Lopes – Galanopulosz (Klonaridisz, 64.), Livaja, Simoes (Cosic, 87.) – Bakaszetasz, Ponce (Galo, 70.), Mantalosz. Vezetőedző: Marinosz Uzunidisz

https://www.youtube.com/watch?v=YrMOJnPd72g

A bajnokság állása: