Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Óriási meglepetés a Camp Nouban! – Videóval

A La Liga ötödik fordulójának legnagyobb meglepetését érte el a Girona azzal, hogy még ha vezetését nem is tudta megőrizni, de döntetlent játszott a Barcával a Camp Nouban!

Christian Stuani teljesítménye előtt le a kalappal, az uruguayi csatár 5 meccsen 5 gólnál tart a bajnokságban (Kép: La Liga Twitter)

Ahogy azt várni lehetett, Arturo Vidal, Arthur Melo és Clement Lenglet is a Barca kezdőcsapatában találta magát a Girona ellen.

Jól kezdte Vidalékkal a meccset a katalán sztárcsapat. A szokásosnak mondható mezőnyfölény pedig ahogy a Camp Nouban a legtöbbször lenni szokott, góllá is érett. Arturo Vidal előkészítése után Lionel Messi helyezett a tizenhatoson belülről a Girona kapujába.

A vezetés után a Camp Nou közönsége talán már várta, hogy egy újabb gálát rendeznek a kedvencek, csakhogy történt valami roppant váratlan! A végre bajnokin is debütáló Clement Lenglet feleslegesen, és teljesen meggondolatlanul keménykedett egyet, és a karját, egészen pontosan a könyökét is használva odapakolt Pere Ponsnak. Villant is a piros a 35. percben – Abszolút jogosan!

A Barca mintha megzavarodott volna, felhozta a Gironát, olyannyira, hogy a vendégek gólfelelőse Christian Stuani egalizált – Ez az egyenlítő gól biztosan nem fog tetszeni Valverde mesternek, lévén hogy az uruguayi két Barca-védő között hozta saját magát helyzetbe…

Érdekesség, hogy a Barcába csak a szünet után érkezett Samuel Umtiti, Valverde nem reagált egyből Lenglet kiesésére. De térjünk vissza a találkozóra!

Christian Stuani úgy gondolta, ha már megkapta a Girona az esélyt, éljenek is vele, és az 51. percben elemi erővel bombázott ter Stegen kapujába, egy újabb katalán védelmi megingást követően (…)

(…) És ha már a katalán védelemnél tartunk: ha nem is muzsikáltak saját kapujuk előtt a legfényesebben Piquéék, pont a spanyol középhátvéd volt jókor jó helyen a túloldalom, és bő egy óra elteltével közeli fejesével kiegyenlített.

A Barcában ekkor már pályán volt Rakitic és Coutinho is, Valverde csapata át is vette az irányítást, nyomott is becsülettel, azonban az újabb, vélhetően mindent eldöntő gólt már nem sikerült megszerezniük Messiéknek.

De dicsérjük inkább most a Gironát, mely kisebb csodát hajtott végre, kihasználta a Barca megingásait, és elvitt egy pontot a Camp Nouból!

Barcelona – Girona 2-2 (1-1)
Camp Nou stadion, Vezette: J. Manzano
Gólszerzők: Messi (19.) illetve Stuani (7.)
Sárga lap: Semedo (12.), Arthur (15.) Piqué (85.) illetve Stuani (16.), Espinosa (38.), Juanpe (61.), Alcala (68.), Portu (69.)
Piros lap: Lenglet (35.)

Barcelona: ter Stegen – Alba, Piqué, Lenglet, Semedo – Arthur (Coutinho, 58.), Vidal (Rakitic, 58.), Busquets – Messi, L. Suárez, Dembelé (Umtiti, 46.). Vezetőedző: Ernesto Valverde

Girona: Bono – Aday, Alcala, Espinosa, Juanpe, Muniesa – Granell (D. Luiz, 72.), Pons, A. Garcia (B. Garcia, 46.) – Portu (Dumbia, 85.), Stuani. Vezetőedző: Eusebio Sacrsitán

Messi (1-0)

https://www.youtube.com/watch?v=NCs55iLnEak

Stuani (1-1)

https://www.youtube.com/watch?v=Brg7zoltdzw

Stuani (1-2)

https://www.youtube.com/watch?v=4ypHaNpyAYY

Piqué (2-2)

https://www.youtube.com/watch?v=fXjtWYXfmaw