Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megszerezte első győzelmét a Leverkusen; Gulácsinak is köszönhetően ikszelt a Leipzig

A német labdarúgó Bundesligában vasárnap két mérkőzésre került sor a szokásokhoz híven. A délutáni találkozón a Leverkusen próbálta megszerezni első pontjait a bajnokságban, míg az esti összecsapáson két Európa-ligából jövő együttes, a Frankfurt és a Leipzig mérkőzött meg egymással.

Az egyetlen, mindent eldöntő gól pillanat. (kép: kicker.de)

A Bayer Leverkusen együttese otthonában fogadta a Mainz gárdáját, hogy végre megszerezze első pontját/pontjait az idei kiírásban. Ennek megfelelően kezdett is a hazai csapat, amely egyértelműen jelezte ellenfelének, hogy itt ma csakis ők nyerhetnek. Az első játékrészben ugyanis majdhogynem felborult a pálya. A Gyógyszergyáriak sokat birtokolták a labdát és többször is kísérleteztek, de ezek vagy elkerülték a kaput, vagy Müller kapus védett. Így a félidőben némileg csalódásra adott okot a hazaiak számára a 0:0-s eredmény. A második 45 perc kicsit ellentétesre sikeredett, ugyanis egy másik Mainz jött ki a pályára. Olyannyira másik, hogy a 49. percben Quaison révén a vezetést is megszerezték, de a videóbíró kezezés miatt érvénytelenítette a találatot. Azonban hiába próbálkoztak a vendégek, gólt a Leverkusen szerzett a 19 esztendős Havertz révén. A fiatal játékos Brandt beadását fejelte az ellenfél kapujába a 62. percben. Ez az egyetlen árva találat pedig elég volt ahhoz, hogy a Leverkusen megszerezze első pontjait a bajnokságban.

Leverkusen – Mainz 1-0 (0-0)
Gólszerző: Havertz (62.) ill. –

Harcos, küzdelmes meccset vívott a Frankfurt és a Leipzig. (kép: kicker.de)

Az esti fordulózáró találkozón a Gulácsi Pétert is foglalkoztató RB Leipzig az Eintracht Frankfurt otthonába látogatott. Az első félidőben nehezen akart beindulni a játék mindkét csapat részéről, de aztán szép fokozatosan emelkedett a színvonal. Ehhez az is hozzájárult, hogy a 26. percben a svájci válogatott Gelson Fernandes megszerezte a Frankfurtnak a vezetést. Az első félidőben egyenlítenie nem sikerült a Leipzignek, de a fordulást követően viszonylag hamar egalizálni tudtak. Az 54. percben egy kezezést követően büntetőhöz jutottak, amelyet Forsberg értékesített magabiztosan. A gól jobban hatott a vendégekre, akik többször is felértek az ellenfél kapujához, azonban fordítani nem tudtak. Ahogyan a Frankfurt sem, amely több helyzetet is kidolgozott az utolsó negyedórában, de örömünkre szolgál, hogy azt írhatjuk: Gulácsi Péter miatt nem sikerült mindez. Az utolsó pillanatokban még a Leipzig megszerezhette volna a győzelmet, de Demme szabadrúgása elakadt a sorfalban. Így maradt az 1:1-es eredmény, amely egyik csapat számára sem igazán jó.

Frankfurt – Leipzig 1-1 (1-0)
Gólszerzők: G. Fernandes (26.) ill. Forsberg (54.-büntetőből)

A Bundesliga állása a 4. fordulót követően

A góllövőlista élmezőnye