Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Derbire hangolva – 2.rész: az utolsó derbi az Albert stadionban – VIDEÓ

Hétvégén rendezik a Ferencváros – Újpest mérkőzést, mely az egyik legnagyobb múltra visszatekintő magyarországi párharc. A két csapat múltja is erősíti a szurkolók közti rivalizálást. Minden országnak megvan a saját derbije, Magyarországon az a Fradi-Újpest. A következő napokban egy-egy emlékezetes győzelem összefoglalóját tesszük fel a holnapunkra, mindkét csapat szurkolói örömére, illetve bánatára.

Emlékezetes koreóval búcsúzott a Fradi-közönség, most hétvégén újra jelen lesz a B-közép

1.rész 6-0

2013.03.10 a meccs, mely az utolsó volt az üllői úti “Szentélyben”.  A már Ricardo Moniz által irányított csapat télen, több új igazolást elkönyvelhetett. Ekkor érkezett a már elfeledett Aborah, Martinus (akiért tavaly télen Japánban két és fél millió eurót fizetett új klubja… A Fradiban pedig fél év alatt nem csinált semmit a holland), Junior Fell (a brazil egy meccsen viselte a zöld-fehér mezt), s az emlékezetes cseleivel és viselkedésével is rendre a figyelmet magára irányító Leonardo. A derbi, amely tényleg emlékezetesre sikeredett, hiszen a 93.percben egy óriási Cukic góllal búcsúztatták az Albert Flórián stadiont. Az akkor a keretbe nevezett focisták közül a Fradiból már csak Böde Dániel, az Újpestből a már Németországot is megjárt (jelenleg sérült) Simon Krisztián és az ekkor csak kispadon ülő (s később a lengyel ligában egy évet eltöltő) Litauszki Róbert léphetne hétvégén pályára. A meccset nem tíz, hanem öt és fél éve rendezték.

Az utolsó üllői úti gól