Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Süper Lig: nem bírt egymással a Fenerbahce és a Besiktas

A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Süper Lig) 6. fordulójának rangadóján, a Fenerbahce fogadta a Besiktas együttesét. A két csapat közös múltjából kiindulva egy igazán kemény, férfias összecsapásra számíthattunk.

A Fener számára a bajnokság nagyon rosszul indult, hiszen az eddig öt mérkőzésen két győzelmet és három vereséget tudott felmutatni Phillip Cocu csapata. A másik oldalon sokkal jobban alakultak a dolgok, ugyanis a Besiktas három győzelme mellett egyszer ikszelt, és csupán egyszer kapott ki. Ebből kifolyólag a hazai gárda számára nagyon fontos lett volna a győzelem, hogy ne szakadjon le az élmenőktől.

Babel óriási góllal szerzett vezetést a rangadón. (kép: twitter.com)

Az első játékrész mondhatni kiegyenlített volt, hiszen mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, lehetőségek. A félidő 30. percétől viszont egy kicsit a Fener került fölénybe, hiszen többször is felértek a Besiktas kapuja elé. Azonban csak a felső lécig jutottak el a hazaiak, amit a vendégek büntettek Babel révén. A holland támadó a 40. percben szerzett egy káprázatos gólt jó 30 méterről. Az első 45 perc egyébiránt nagyon sportszerűen zajlott le a két gárda között, hiszen mindössze 16 szabálytalanságot mutattak fel összesen a labdarúgók és egyetlen lap sem került kiosztásra, ami azért némileg meglepő volt.

A második játékrészben azért már előkerültek a sárga lapok, de a játék nem durvult el, sokak örömére. Mind a Fener, mind a Besiktas előtt akadt egy-egy komolyabb lehetőség a félidő első felében, de ezek kimaradtak. A vendégek az előny birtokában kicsit kényelmesre vették a figurát, amire rá is fáztak. A 71. percben mondhatni a semmiből egyenlített a Fenerbahce. Kaldirim adta be a labdát, amire Ayew érkezett elég üresen, s fejelt Karius kapujába. A gól teljesen felpörgette a már majdnem unalomba fulladt mérkőzést, de a győztes találatot már egyik félnek sem sikerült megszerezni.

Fenerbahce – Besiktas 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Ayew (71.) ill. Babel (40.)