Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Valahol Európában: Angol, német, olasz, spanyol másodosztályú körkép

Hétről hétre jelentkező sorozatunk aktuális részében ezúttal nem az öreg kontinens egyes régiói szerint néztünk szét a kevésbé frekventált bajnokságok körében, hanem az egyes topligák alatti másodosztályú bajnokságokban jártunk utána annak, hogy ki hogyan kapta el a 2018-2019-es szezonrajtot, s várhatóan mely csapatok küzdhetnek az aktuális szezonban az élvonalba való feljutásért.

Anglia – Championship

A Premier League-től 2004 óta távollévő Leeds United romantikus visszatérésre készül, és nagyszerűen kezdte az idei szezont a Championshipben, bár az elmúlt hétvégén éppen elszenvedték első vereségüket, amikor némileg váratlanul, hazai környezetben kapituláltak az eddig nyeretlen Birmingham City ellen. Őket azonos pontszámmal követi az ugyancsak az élvonalba visszavágyó Middlesbrough együttese, míg a négy rájátszás-helyezést birtokló csapat kivétel nélkül begyűjtötte a három pontot a legutóbbi fordulóban. Köztük található a tavalyi PL-kieső West Bromwich Albion, amely az utolsó négy fellépéséből hármat megnyert, de jó pozícióban tanyázik az üldözők közt a Sheffield United, a Wigan és a Derby County is. Ellenben a 2017-2018-as szezont az első osztályban töltő Swansea és Stoke City egyaránt csak a táblázat második felében lézeng, esetükben az azonnali visszatérésre jelen állás szerint csekély esély mutatkozik. A régebbi meghatározó csapatok közül az élvonaltól hosszú ideje távollévő Nottingham Forrest két győzelemmel a táblázat első felébe került, a Norwich City sorozatban három nyert meccsel a mezőny legjobb formában lévő csapata, míg mondjuk az Aston Villa, a Blackburn Rovers, a Bolton vagy a QPR csak a középmezőnyben vagy attól is hátrébb kullog, nem is beszélve a két éve még PL-szereplő Hull Cityről, amely jelenleg a második vonalban is csak a bennmaradásért harcol.

A bajnokság aktuális állása

Németország – 2. Bundesliga

Az első hat forduló alatt csupán öt pontot veszítő 1. FC Köln jó úton halad a feljutás felé, míg a tavasszal története során a Bundesligából először kieső Hamburger SV szépen keretbe foglalta eddigi szereplését: az első és az eddigi utolsó fordulóban egyaránt súlyos hazai vereséget szenvedett (vasárnap 5-0-ra kaptak ki a Regensburgtól), a kettő közti négy meccset viszont mind megnyerték, így csak egy ponttal vannak lemaradva a listavezető “Kecskék” mögött. Kettejük után helyezkedik el a Bochum és a Greuther Fürth gárdája, míg a mezőnyből egyedüliként veretlen Union Berlin az ugyancsak előkelő, ötödik pozíciót birtokolja. A két éve még Bundesligás Darmstadt a hatodik helyen áll, ugynakkor a Wolfsburg ellen a feljutásért osztályozót játszó Kiel csapata csak a középmezőnyben foglal helyet, hasonlóan például a jelentős szurkolói támogatásáról híres Dynamo Dresden vagy éppen a St. Pauli együtteséhez.

A bajnokság aktuális állása

Olaszország – Serie B

Olaszországban nem éppen optimális körülmények közt zajlanak a másodosztály küzdelmei, az elmúlt héten már felfüggesztették a bajnokságot, néhány nappal később azonban a liga vezetősége bejelentette, hogy folytatódnak a küzdelmek. Nem kizárt, hogy mire sorozatunkban legközelebb újra beszámolunk a második vonalak eseményeiről, már nem ennyi és nem ezek a csapatok fognak versenyezni az olasz B-ben, vagy éppen újrakezdik a szezont. Mindenesetre a megkezdett a bajnokságot az élvonalból tavasszal kieső Hellas Verona kezdte a legjobban, tartja velük a lépést az egyel kevesebb meccset játszó, ugyancsak friss A-s kieső Benevento, valamint három győzelem után a múlt hétvégén szenvedte el első vereségét és első kapott gólját is a Cittadella csapata. A nehézkes rajt után a legutóbbi fellépése alkalmával már gálázott az ugyancsak Serie A-ra törő Palermo gárdája (Nestorovski duplájával 4-1-es hazai győzelem), de a két évvel ezelőtt velük együtt kieső Pescara is pozitívan kezdte a bajnokságot. A tavasszal még az olasz első osztályban látott Crotone viszont felemásan startolt, legutóbb éppen a Veronától kaptak ki hazai környezetben egy “hatpontos” feljutási rangadón. A Serie B-be hosszú idő után most visszatérő, egykor szebb napokat is látott Lecce múlt szombaton szerezte meg első győzelmét a negyedik fordulóban, az ugyancsak nagyobb nevű Perugiával együtt a középmezőnyben állnak, míg a Brescia egyike a négy kör után még nyeretlen négy együttesnek.

A bajnokság aktuális állása

Az olasz másodosztállyal kapcsolatos további, naprakész információkért kövesd rendszeresen társoldalunkat, a Serie B magyar oldalt!

Spanyolország – La Liga 2

A La Liga tavalyi három kiesője közül kettő éppen az elmúlt hétvégén játszott egymással: a Las Palmas 1-0-ra legyőzte hazai környezetben a Malagát, így a kanárik sorozatbeli harmadik sikerükkel egyetlen pontra megközelítették az éllovas andalúziaiakat a második helyen. Mindketten tehát az azonnali visszajutásra hajtanak, velük szemben a harmadik kieső, a Deportivo La Coruna jelenleg csak a középmezőnyben tart. Hat kör után veretlenül üldözi a legjobbakat némi meglepetésre az Albacete és a Granada együttese, valamint végre magára találni látszik az egykor sokkal magasabb szinten látott Mallorca, amely jelen állás szerint az utolsó rájátszást érő helyezést birtokolja. Az elmúlt idény végén playoff-résztvevő Real Zaragoza és Real Oviedo, valamint a két évvel ezelőtt még La Ligás Sporting Gijón egyaránt hajszállal a vonal alatt helyezkedik el. Eközben a tavasszal a feljutásért zajló rájátszás fináléját a Valladoliddal szemben elveszítő Numancia egyetlen győzelemmel mindössze a 15. helyet tölti be, míg a néhány évvel ezelőtt az élvonalban is megforduló Elche és Cordoba nyeretlenül tanyázik a mezőny utolsó két helyén, a másodosztályú kieső zónában.

A bajnokság aktuális állása