Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: hatalmas bombával nyitott, majd győzött a Villarreal a Bilbao ellen – videóval

Az Athletic Bilbao a Villarrealt fogadta a San Memes stadionban a spanyol bajnokság 6. fordulójában. A baszkok egy kicsivel jobban játszottak, ám Pablo Fornals 45 méterről lőtt gólja után már nem tudtak felállni, így a “Sárga tengeralattjáró” még újabb két gólt is tudott szerezni ellenük. 

Forrás: laliga.es

Az Athletic Bilbao irányított a játékot az első félidőben, ám a Villarrealnak voltak nagyobb helyzetei. A 17. percben Mori elé került a labda egy  kipattanóból, ám csak a bal kapufa mellé tudta lőni azt. A 20. percben a Bilbao támadhatott, ám nagyon úgy tűnt, hogy a Villarreal egyik játékosa kézzel ért a labdához a tizenhatoson belül, de a játékvezető mégis továbbengedte a játékot. A 27. percben ismét Mori került helyzetbe, amikor a középre tekeredő szöglet pontosan a fejére érkezett, de fejese hajszálnyival a kapu jobb oldala mellé ment. A 30. percben a Bilbao is veszélyeztetett, amikor Raul Garcia próbálkozott közvetlen közelről, de a lövése elkerülte a kapu bal oldalát. A 38. percben Bacca szerezhetett volna vezetést a vendégeknek egy szögletet követően, de a védők az utolsó pillanatban blokkolni tudtak.

A második félidőben több helyzetet tudott kialakítani a hazai csapat. Az 55. percben Yuri  kapott egy okos passzt, és közepes távolságból megpróbálkozott egy lövéssel, de Sergio Asenjo bravúrral védeni tudta. A 61. percben Inaki Williams kapott pontos labdát a tizenhatoson, de nem tudta eltalálni a kaput. A 65. percben azonban szinte a semmiből megszerezte a vezetést a Villarreal egy fantasztikus góllal. Pablo Fornals látta meg jól, hogy Unai Simon kinn áll a kapujából, majd nagyjából 45 méterről a hálóba bombázta a labdát. A gól megadta a lendületet a Villarrealnak, és sokkal bátrabban játszottak. A 79. percben Gerard Moreno mutatott be szenzációs mozdulatsort, amikor átvette a labdát közel a kapuhoz, a lövésébe azonban a védők bele tudtak lépni az utolsó pillanatban. A 83. percben viszont már a védők sem tudták megvédeni a Bilbaót az újabb góltól, és a Villarreal már a második találatát lőtte meg, igaz, a videóbíró is kellett hozzá. Cazorla szöglete éppen Ramiro Mori fejére érkezett, aki nagyon szépen fejelt a hálóba. Nem kellett sokáig várni a következő gólra sem, hiszen a 89. percben már a harmadik találatot szerezték a vendégek. Ekambi kapott lapos passzt a kapu előterében, majd  igen nagy erővel lőtte ki a jobb alsó sarkot. A Bilbao már tehetetlen volt, így három döntetlen után vereséget szenvedett.

Athletic Bilbao – Villarreal: 0-3 (0-0)
Gólszerzők: – ill. Fornals (65.), Mori (83.), Ekambi (89.)
Sárga lap: de Marcos (73.) ill. Ruiz (76.)
Kiállítás: – ill. –