Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Nikolicsék New Yorkban kaptak ki – videóval

Magyar idő szerint ma hajnalban hétközi bajnokit játszott az észak-amerikai profiligában, azaz az MLS-ben Nikolics Nemanja klubja, a Chicago Fire, amely a New York City vendége volt. A meccs végén a hazaiak örülhettek, akik David Villa vezényletével hozták a papírformát.

David Villa újra kulcsszerepet játszott klubja jó teljesítményében (forrás: twitter.com/NYCFC)

David Villa vezetésével a New York City legyőzte az MLS, vagyis az észak-amerikai profiliga éjszakai mérkőzésen a Nikolics Nemanjával a kezdőjében felálló Chicago Fire csapatát. Ezzel a papírforma teljesült, pedig az első félidőt követően még 0-0 állt az eredményjelzőn. A fordulás után viszont sokat nem kellett várni, és két gyors gólt is szerzett a New York-i együttes. Előbb Ring vette be a vendégek kapuját, aki a 47. percben David Villa labdáját jutatta a kapuba (1-0)! Az 51. minutumban pedig maga a spanyol klasszis gyarapította a hazai előnyt (2-0)! Mostani sikerével zsinórban három meccse veretlen a City, ám egyben hat nyeretlen meccs után tudtak nyerni ezúttal David Villáék. Nikolics a mérkőzés 75. percéig volt a pályán, akkor pedig Gordon váltotta a magyar gólvágót. A Chicago a mostani vereségével egyre távolabb került attól, hogy a tavalyi bravúrt megismételje a ligában, vagyis hogy ott legyen a bajnokság idei rájátszásában.

MLS, alapszakasz
New York City – Chicago Fire • 2-0 (0-0)
Helyszín: Yankee Stadium, Bronx
Gólszerzők: Ring (47.), David Villa (51.), ill. –

VIDEÓ HAMAROSAN!