Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

US Open-kupa: sima Houston-siker a döntőben! – videóval

Magyar idő szerint ma hajnalban rendezték meg a tengerentúlon a US Open-kupa döntőjét a texasi Houstonban, ahol a hazai együttes nagyon simán aratott győzelmet a Philadelphia Union csapata fölött, így először hódította el a végső győztesnek járó trófeát!

Manotas volt a döntő hőse, egyben a Houston történelmi sikerének a kulcsa (forrás: twitter.com/HoustonDynamo)

A US Open-kupa döntőjére került sor a tengerentúlon magyar idő szerint ma hajnalban a texasi Houstonban, ahol a hazai Dynamo fogadta a Philadelphia Union csapatát. Érdekesség, hogy a vendégek még a trófeát egyszer sem hódították el, de már kétszer is játszottak a közelmúltban finálét.

Pazar helyzetkihasználásának köszönhetően simán nyert a Houston együttese, melynek húzóembere, Manotas már az első félidőben kétszer betalált. A második játékrészben ráadásul egy öngól is segítette a hazaiakat, akiknek összesen 9 lövésük volt a meccsen, de azokból 5 kapura ment, míg a túloldalon 19(!) próbálkozásból ugyanannyi tartott kapura! Ráadásul mezőnyben is a Philadelphia múlta felül ellenfelét, de ez önmagában mit sem ért. A duplázó Manotas révén – aki első gólját a 4. percben szerezte fejjel – már a 25. percre kétgólos előny tudatában nyugodt lehetett a hazai gárda. Manotas mellett Elis volt a hazai győzelem alapja, ugyanis az első két találatnál egyaránt ő készített elő. A trófeát először hódította el a Houston, melynek mai sikeréhez nem fért kétség!

US Open-kupa, döntő
Houston Dynamo – Philadelphia Union • 3-0 (2-0)
Helyszín: BBVA Compass Stadium, Houston – 16.060 néző
Gólszerzők: Manotas (4., 25.), Trusty (65. – öngól) ill.

VIDEÓ HAMAROSAN!