Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: római derbivel rajtol a 7. forduló! – előzetes

Rendkívül különleges lesz az olasz futball szerelmeseinek a Serie A 7. fordulójának szombati játéknapja, hiszen két nagyon izgalmasnak ígérkező találkozó is lebonyolításra kerül. A fordulót rögtön a Derby della Capitale, azaz az AS Roma – Lazio nyitja meg, majd a fővárosi derbit követően jön a Juventus – Napoli… 

Szombat:
15:00 AS Roma – S.S. Lazio (Digi Sport 1)

Nem akár milyen mérkőzés nyitja meg a Serie A 7. fordulóját, hiszen rögtön egymásnak feszül a két fővárosi alakulat. Magyarán tehát már a szezon elején megrendezésre kerül a Derby della Capitale, a “pályaválasztó” előnyét először az AS Roma fogja élvezni a Lazioval szemben. A csapatok jelenlegi formáját elnézve nem kizárt, hogy Lazio-siker fog születni, de már sokszor megtanulhattuk, egy derbi, egy rangadó esetében nem szabad az aktuális formára hivatkozni. Emellett biztosra vehető

18:00 Juventus – S.S.C. Napoli (Digi Sport 1)

Derby della Capitale után rögtön jön egy szintén hatalmas téttel bíró mérkőzés, hiszen a bajnoki éllovas Juventus a Napolit látja vendégül. Az elmúlt években rendre ez a két csapat küzdött egymással a bajnoki címért, ám egy bizonyos ponton a Napoli mindig befásult, s a néhány meccsen át tartó hullámvölgyüket rendre kíméletlenül kihasználta a Juve. A zebrák jelenleg három ponttal vezet a nápolyiak előtt a bajnokságban. Nem mellékesen az előző idényben a Napoli idegenben verni tudta a Juventust…

20:30 Internazionale – Cagliari (Digi Sport 1)

A szombati játéknapot az Internazionale – Cagliari összecsapás fogja zárni. A milánói gárdát láthatólag a Tottenham Hotspur elleni BL-siker felrázta, hiszen Spalletti csapata azóta két bajnoki találkozót is megnyert. Ami a Cagliari-t illeti, a szicíliai együttes a tabella hátsó felében tartózkodik, de Rolando Maran alakulata produkált már egy-két meglepetés eredményt. Azaz az Inter rosszul teszi, ha lebecsüli a Cagliari-t…

Vasárnap:
12:30 Bologna – Udinese (Digi Sport 1)

A vasárnapi meccsdömpinget a Bologna – Udinese összecsapás nyitja meg. Az előző fordulóban mindkét csapat mondhatni “vállalható” vereséget szenvedett, hiszen a Bolognát a Juventus, míg az Udineset a Lazio tudta felülmúlni. Nos, most itt a javítási lehetőség a hazaiak és a vendégek számára is. A Bologna egy esetleges újabb hazai sikerrel elmozdulhatna a kiesőzóna közeléből, míg az Udinese a stabil középmezőnyben tarthatná magát…

15:00 Fiorentina – Atalanta (Digi Sport 1)
15:00 Chievo Verona – Torino (Digi Sport 3)
15:00 Frosinone – Genoa 

Szokásos vasárnap délután 3-kor több találkozó is megrendezésre kerül a Serie A berkein belül. A legizgalmasabbnak a három közül mindképp a Fiorentina – Atalanta összecsapás ígérkezik. A Fiorentina hazai környezetben eddig nagy erős az aktuális szezonban, míg az Atalanta eddig nagy csalódás, de a egy-két nagyobb csapatot már ebben a kiírásban is megtréfált Gasperini alakulata. Ami a Chievo Verona – Torino és a Frosinone – Genoa találkozókat illeti… Nos, a Chievo a három pont levonása miatt nagyon nehéz helyzetben van, míg a Torino ez idáig hozza a kétarcúságát. A Frosinone számára kétségtelenül jól jönne már az a bizonyos első győzelem, viszont nem biztos, hogy ez a Piatekkel fémjelzett Genoa ellen fog sikerülni a számukra…

18:00 Parma – Empoli (Digi Sport 1)

Összecsapás egymással a Parma és az Empoli, a Frosinoneval ellentétben a másik két újonc nem mondható csalódásnak, hiszen a hazaiak és a vendégek is szépen gyűjtögetik összességében a pontokat. Bár korai még kijelenteni, viszont nagyon úgy fest, hogy ennek a két csapatnak nem lesznek különösebben kiesési gondjaik…

20:30 Sassuolo – AC Milan (Digi Sport 1)

A vasárnapi játéknapot a szezon pozitív és negatív csapatának összecsapása fogja zárni. Minden bizonnyal nem kell ecsetelni a tabellán elfoglalt helyezések alapján hogyan is néz ki a szereposztás. Az AC Milan jelenlegi helyzetét tekintve nem lenne meglepő, ha hamarosan edzőváltás történne, hiszen Gattuso legénysége nagyon nem akar összeállni. 

Hétfő:
20:30 Sampdoria – SPAL (Digi Sport 1)

A 7. fordulót a Sampdoria – SPAL összecsapás fogja lezárni. A hazai csapat hozza az elmúlt években megszokott hullámzó teljesítményét, míg a SPAL meglepetésre jól kezdte a szezont, bár az utóbbi meccseken kezd elmúlni a kezdetleges varázs. 

A bajnokság jelenlegi állása: