Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vida Kristopher góljával újabb DAC-győzelem! – videóval

A szlovák bajnokság aktuális fordulójában a Dunaszerdahely csapata idegenbe látogatott a kötelező három pont begyűjtésének reményében.

A szerdahelyi mezőnyfölény ellenére az első félidőben nem sikerült megszerezni a vezetést az utolsó előtti helyezett Senica vendégeként, a második etap elején azonban alig tíz perc után Kalmár Zsolt büntetőjéből ragadta magához az előnyt a DAC csapata. Sajnos, nem örülhettünk sokáig, hat perc múlva váratlanul kiegyenlített a hazai csapat, ám kisvártatva egy második sárga lapos szabálytalanság jóvoltából tíz emberre fogyatkozott az ellenfél, és újra büntetőhöz jutott a DAC. Ezúttal Vida Kristopher állt a labda mögé, kísérletét azonban a kapus védeni tudta. Az utolsó szűk félórában emberelőnyben rohamozhatott a DAC a győztes gól megszerzése érdekében, csereként Tretyakov és Pacinda is játékra jelentkezett, és végül az erőfeszítéseket siker koronázta, ugyanis a 85. percben Vida Kristopher a korábbi hibáját javítva eredményes tudott lenni, és ismét rendkívül fontos, győztes gólt szerzett csapata számára. A magyar támadó szezonbeli 6. góljával feljött a Fortuna Liga góllövőlistájának harmadik helyére.

A három fordulóval ezelőtti rangadóvesztés óta a DAC mindkét találkozóját megnyerte és tartja a lépést öt pontos lemaradásból az éllovas Slovan mögött a második helyen, amely ezúttal a címvédő otthonában diadalmaskodott.

Senica – FC DAC 1904 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Deretti (61.) ill. Kalmár (55. – 11-esből), Vida K. (85.)
Kiállítva: Nirennold (65.) ill.

FC DAC 1904: Jedlicka – Kostma (Bednar 21.), Satka, Huk, Davis – Herc (Pacinda 81.), Vida M., Kalmár – Divkovic (Tretyakov 71.), Bayo, Vida K. Vezetőedző: Peter Hyballa.

VIDEÓ HAMAROSAN…

A 10. forduló további eredményei

Sered – Nitra 2-1
Spartak Tranva – Slovan Bratislava 1-2
Michalovce – Ruzomberok 2-2
Podbrezova – Trencin 2-0
Zlate Moravce – Zilina 1-2

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista aktuális állása