Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: rangadót veszített New Yorkban az Atlanta; Sallói és Németh csapata ikszelt – videóval

Tegnap este zárult az MLS aktuális hétvégi fordulója, melynek részeként rangadót rendeztek New Yorkban, majd késő este a Sallóit és Némethet is soraiban tudó Kansas hazai pályán játszott döntetlent.

Royer büntetőjével került előnybe az első félidő végéhez közeledve a New York Red Bulls (forrás: twitter.com/NewYorkRedBulls)

Tegnap este az MLS, vagyis az észak-amerikai profiliga programjában szerepelt a New York Red Bulls – Atlanta United rangadó, azaz a Keleti Főcsoport második helyezettje fogadta a metropoliszban az éllovast.

Az félidőben egy szól született, hiszen a hazaiak tizenegyeshez jutottak, melyet Royer a szünet előtti hajrában, a 39. percben értékesített (1-0)! A fordulás előtt támadásban domináló New York-i együttes fölé nőtt lehetőségeket tekintve a második félidőben az Atlanta, ám ez kevés volt még az egyenlítéshez is, sőt, kevesebb helyzetből is újból eredményes tudott lenni a hazai gárda! A szinte tökéletes helyzetkihasználást produkáló New York Red Bulls a 74. percben Parker révén duplázta meg előnyét (2-0)! Lényegében már eldőlt a meccs, amikor újabb gólt szerezhetett volna a hazai csapat, ám a második büntetője nem ment be a klubnak, melyet Romero a 87. percben hagyott ki. Ennek ellenére is győzött a helyzeteivel jól sáfárkodó New York Red Bulls, amely egy pontra megközelítette az általa most legyőzött Atlantát a Keleti Főcsoport tabelláján!

MLS, alapszakasz
New York Red Bulls – Atlanta United • 2-0 (1-0)
Helyszín: Red Bull Arena, Harrison – 22.057 néző
Gólszerzők: Royer (39. – büntetőből), Parker (74.), ill. 

VIDEÓ HAMAROSAN!


Tegnap késő este zárult az aktuális forduló az MLS-ben, méghozzá a két magyart, Sallói Dánielt és Németh Krisztiánt is soraiban tudó Sporting Kansas City meccsével, mely vendége a Real Salt Lake együttese volt. A hazaiaknál Németh ismét a kezdőben volt, míg Sallói újból a kispadon kezdett.

A vendég együttes elég korán, már a 9. percben előnybe került, amikor is Baird volt eredményes (0-1)! A vendégek, ahogy a hazaiak is egyszer találták el ellenfelük kapuját a szünetig, ám a kansasi alakulat nem talált be, ellenben a Real Salt Lake csapatával. Igaz, összességében háromszor annyi (9) próbálkozása volt az első félidőben a Sportingnak, mezőnyben pedig lényegében kiegyenlített volt a játék

A második félidőben is többet próbálkozott a Kansas, amely 5 alkalommal el is találta ellenfele kapuját 11 próbálkozásból, míg a vendégek 2 gólt szerezhettek volna, de betalálni a szünet után csak a hazai csapat tudott! A Sporting Kansas egyenlítő találata a fordulás után kevéssel, az 52. percben született meg Opara révén (1-1)! A végéig tehát már nem változott az eredmény, így pontosztozkodást hozott a találkozó, melynek 71. percéig volt pályán Németh, akit Rubio váltott, míg Sallói a 78. minutumban Russel helyet állt be.

Sporting Kansas City – Real Salt Lake • 1-1 (0-1)
Helyszín: Children’s Mercy Park, Kansas – 19.844 néző
Gólszerzők: Opara (52.), ill. Baird (9.)


A bajnokság állása

Keleti Főcsoport
Az Atlanta a New York Red Bulls elleni rangadón elszenvedett veresége után már csak egy ponttal előzi meg riválisát (forrás: twitter.com/MLS)
Nyugati Főcsoport
Mostani döntetlenje ellenére is szorosan ott van az éllovas Dallas nyakán a Sporting Kansas City együttese (twitter.com/MLS)