Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: hazai pályán hozta a kötelezőt az Atleti, tovább szenved a Monaco – videóval

Az előző körben is győztes BVB, Atletico duó várhatja jó pozícióból az egymás elleni rangadót.

Két, a saját bajnokságában szenvedő együttes csapott össze Durtmundban, a Borussia ugyan ott tanyázik a Bundesliga élmezőnyében, mutatott formája közel sem meggyőző. Ezzel szemben a Monaco kiesés ellen küzd Franciaországban, holott a legutóbbi idényben második helyen végzett a PSG mögött. A BL-ben felemás rajtot mutattak be, míg a Dortmund nyerni tudott az első körben a Bruges ellen, addig a Monaco az Atletico Madridtól kapott ki.

Mindkét oldalon sokan hiányoztak, ami meg is látszott a csapatok teljesítményén. Az első félidőben a huszadik percig kellett várni az első igazán nagy lehetőségre, melyet Tielemans révén a vendégek hagytak ki, mire válaszul kétszer is ziccerbe került a BVB. Ám sem Alcacer, sem pedig Wolf nem tudott túljárni Benaglio eszén, akit még a szünet előtt le kellett cserélni sérülés miatt.

A folytatásban gyorsan feltörte a hercegségbeliek védelmét a német gárda, a csereként beállt Larsen Sancho labdáját értékesítette. A játékrész derekán tizenegyeshez jutott a házigazda, Alcacer azonban hibázott, viszont

Borussia Dortmund – AS Monaco 3-0 (0-0)
Signal Iduna Park, vezette: Kulbakov (fehérorosz)
Gólok: Larsen (51.), Alcacer (72.), Reus (90+3.)
Sárga lapok:
Kiállítva:

Dortmund: Bürki – Piszczek, Akanji, Zagadou, Diallo – Witsel, Delaney (Weigl, 65.) – Wolf (Larsen, a szünetben), Reus, Sancho (Philipp, 84.) – Alcacer. Vezetőedző: Lucien Favre

Monaco: Benaglio (Subasic, 45.) – Raggi, Glik, Jemerson, Henrichs – Tielemans, Aholou, Golovin (Chadli, 77.) – Sidibe, Falcao, Sylla (Grandsir, 70.) Vezetőedző: Leonardo Jardim

https://www.youtube.com/watch?v=whQ2scnrfGQ

A csoport másik összecsapásán az Atletico fogadta a Bruges együttesét. Jobban kezdett a belga csapat, az első negyedóra végén ziccert is ki tudtak alakítani, ami felpaprikázta a házigazdát, s válaszul Saul előbb lábbal, majd fejjel is tévesztett. Mire a félóra végéhez közelítve Griezmann megszerezte a vezetést a „Matracosoknak”. Ugyanakkor a szünetre mégsem mehetett előnnyel Simeone gárdája, merthogy Groeneveld még a pihenő előtt egyenlíteni tudott.

A második játékrész sem hozott újdonságot, a spanyolok támadtak, míg a Bruges a kontráiban bízott, nem sokáig. Griezmann újabb találata el is döntötte az összecsapást, pedig volt még vissza ekkor huszonhárom perc. A végén pedig Koke meg is pecsételte a jól küzdő kék-feketét sorsát.

Atletico Madrid – Club Bruges 3-1 (1-1)
Wanda Metropolitano, vezette: Kruzliak (szlovák)
Gólok: Griezmann (28., 67.), Koke (90+3.) ill. Groeneveld (39.)
Sárga lapok: Gimenez (36.), Lucas (85.) ill. Rits (27.), Openda (81.)
Kiállítva:

Atletico: Oblak – Arias, Godín, Gimenez (Filipe Luis, a szünetben), Lucas – Lemar, Thomas (Correa, 63.), Saúl, Koke – Griezmann, Costa (Rodrigo, 69.) Vezetőedző: Diego Simeone

Bruges: Letica – Poulain, Mechele, Denswil – Vlietnick (Mata, 56.), Vormer, Vanaken, Rits (Openda, 75.), Groeneveld – Wesley, Schrijvers (Nakamba, 56.) Vezetőedző: Ivan Leko