Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Atlético sztárja kikosarazta a Barcát és a Realt is

A közelmúltban a Barcelona és a Real Madrid egyaránt élénken érdeklődött szolgálatai iránt, az Atlético Madrid kiválósága azonban fiatal kora ellenére elkötelezetten hűséges szeretett klubja iránt.

Saúl Niguez a minap a Radio Nacional Espana érdeklődésére fogadott örök hűséget a madridi egyesületnek, azok után, hogy tavaly kilenc (!) évre szóló szerződéshosszabbítást írt alá az Atléticóval.

“Pontosan azért írtam alá egy ilyen hosszú szerződést, mert kizárólag ennél a csapatnál képzelem el magamat a jövőben is. Az Atlético az életem, de persze a futballban soha semmit nem lehet előre tudni, jelenleg azonban úgy gondolom, hogy ebből a klubból szeretnék majd visszavonulni.”

A 23 esztendős középpályás már az ötödik teljes szezonját tölti a “Matracosoknál”, az elmúlt négy kiírás során kirobbanthatatlan alapembere volt a csapatnak, az utolsó két idényben ráadásul külön-külön az 50 pályára lépést is meghaladta, miközben 2016 óta a spanyol válogatottnak is rendszerint tagja.

Niguez összességében már több mint 200 mérkőzésen viselte az Atleti szerelését, egész karrierjét Madridban töltötte, a 2013-2014-es idényben kölcsönben a Rayo Vallecanóban szerepelt.