Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Man. United: 10 millió euróba került Martial hétvégi gólja!

Ugyan fantasztikus eredményt elérve 0-2-ről felállva verte meg hétvégén a Newcastle United együttesét a José Mourinho vezette Manchester United, ám a sikernek a hírek szerint elég komoly financiális hozadéka volt.

A legfrissebb hírek szerint a pocsék formában játszó Manchester United elsőre nagyon örülhetett a győzelemnek, azonban másodsorban már sokkal kisebb lehetett a lelkesedés a klub vezetőségének körében. Ugyanis kiderült, hogy 2015-ös szerződtetésekor Anthony Martial egy érdekes részletet vetetett bele a kontraktusába. Az egykoron a Monacotól 60 millió euróért érkező francia szélső az első huszonöt, csak a Premier League-ben elért gólja után 10 millió eurós bónuszt harcolt ki magának. Három évvel ezelőtt persze aligha gondolták volna a „Vörös Ördögöknél”, hogy ilyen sokára, és éppen ilyen vészterhes időkben éri el a még mindig csak 22 éves játékos ezt a számot.

A történet persze már ismert: Martial a „Szarkák” ellen szerezte ezt a bizonyos huszonötödik találatot, amely az egyenlítést jelentette a végül megnyert találkozón. Vajon megérte a 10 milliót ez a győzelem?