Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nemzetek Ligája: gólzáporos meccsen győzött Portugália a lengyelek ellen – videóval

Izgalmas mérkőzést játszott egymással Lengyelország és Portugália. A hazaiak megszerezték a vezetést, de ezután a portugálok vették át az irányítást, és három gólt is lőttek. A mérkőzés végére visszajöttek a lengyelek a játékba, de a szépítésen kívül más nem jött össze nekik. Lewandowski nem tudta góllal ünnepleni 100. válogatottságát. 

Forrás: uefa.com

Kiegyenlített volt a mérkőzés az első félidőben, mindkét csapat a támadásokra rendezkedett be. Az első nagy helyzet a 7. percben érkezett, amikor Mario Rui adott egy kiváló keresztlabdát egy szöglet után Andre Silva lábaira, aki lerázta védőjét, majd kapu fölé tüzelt. A 19. percben azonban egy szöglet után, Piatek fejesével megszerezték a lengyelek a vezetést. A gól után a portugálok átvették az irányítást, a lengyelek alig értek labdához. A fölényüket a 32. percben váltották gólra, egy nagyon szép támadás végén. Pizzi vette észre nagyon jól a középen érkező Andre Silvát, aki végül könnyedén talált be a hálóba Fabianski mellett. Az egyenlítést követően is a portugálok domináltak, és már csak idő kérdése volt, hogy mikor szerzik meg a vezetést. Ez végül a 43. percben következett be, miután Ruben Neves hosszú indítására remekül ugrott ki Rafa Silva, aki Fabianskit lehagyva futott a kapu felé, ám a labdát végül nem ő, hanem Glik lőtte a hálóba. Ezzel zárult az eső játékrész.

A második félidőben sem történt nagy változás, a portugálok irányították a játékot, bár az 50. percben Zielinsky megpróbálkozott egy távoli lövéssel, ami csak centikkel kerülte el a kaput. Az 52. percben azonban ismét a portugálok szereztek gólt. William Carvalho passza után Bernardo Silva szlalomozott át a lengyel védőkön majd egy gyönyörű tekeréssel, laposan a kapu bal alsó sarkába lőtt. A vendég csapat ezután sem adta fel, és folyamatosan támadtak, momentumokat alig hagyva a lengyeleknek. A játékrész második felére azért kicsit feléledtek a hazaiak, de a kaput nem igazán veszélyeztették egészen a 75. percig, ami Zielinski szabadrúgása után Bedanrek fejelt centikkel a kapu mellé. A 78. percben azonban már nem hibáztak, és szépített Lengyelország. A partjelző nem vette észre, hogy Grosicki kivezette a labdát, ezért középre adhatott, majd a játékszer Lewandowskin megpattanva Blaszczykowski tekert a jobb alsó sarokba. A 84. percben Renato Sanches eldönthette volna a találkozót, de lövését a gólvonalról mentette Kedziora. A 90. percben megint Sanchez veszélyeztetett, de ezt most Fabianski védte bravúrral. Egy perccel a beállása után Bruno Fernandes is gólt szerezhetett volna, de kihagyta az üres kapus, száz százalékos helyzetét. A lefújásig már nem változott az eredmény, Portugália pedig nagyon jó pozícióból várja a következő mérkőzést.

Lengyelország – Portugália: 2-3 (1-2)
Helyszín: Stadion Śląski (Chorzów) Vezette: Carlos del Cerro (spanyol)
Gólszerzők: Piatek (19.), Blaszczykowski (78.) ill. Andre Silva (32.), Glik (43. – öngól), Bernardo Silva (52.)
Sárga lap: Klich (48.), Krychowiak (62.) ill. Andre Silva (37.), Carvalho (67.), Pepe (74.), Bernardo Silva (78.)
Kiállítás:  – ill. –

Lengyelország: Fabianski, Jedrzejczyk, Bedanrek, Glik, Bereszynski (Kedziora, 46.), Kurzawa (Grosicki, 63.), Klich (Blaszczykowski, 63.), Krychowiak, Zielinski, Piatek, Lewandowski. Szövetségi kapitány: Jerzy Brzeczek

Portugália: Rui Patricio, Pepe, Cancelo, Ruben Dias, Mario Rui, Neves, Carvalho, Pizzi (Renato Sanches, 75.), Rafa Silva (Danilo, 85.), Bernardo Silva (Bruno Fernandes, 90+1.), Andre Silva. Szövetségi kapitány: Fernando Santos

https://www.youtube.com/watch?v=q1aObiX4mS4

Az A-divízió 1. csoport állása: