Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U19: a magyar válogatott sem bírt Koszovóval

Az U19-es Eb-selejtezők második játéknapján a magyar válogatott sem bírt Koszovó legjobbjaival Telkiben, így a keddi harmadik fordulóban Ausztria ellen biztosíthatják be az elitkörbe való továbbjutást a mieink.

Az U19-es válogatottunk ezúttal a Telki Edzőközpontban lépett pályára a hazai Eb-selejtező második játéknapján, Németh Antal tanítványai ezúttal Koszovót fogadták. A mieink már a találkozó első percétől kezdve uralták a mérkőzést és jöttek is a komoly lehetőségek. A koszovói csapat a mérkőzés elejétől védekezésre rendezkedett be a kontrákban bízva. Az első magyar lehetőséget már a 4.percben feljegyezhettünk miután egy szöglet követően Schön lőtt a tizenhatos jobb sarkának közeléből mellé. Két perccel később a magyar válogatott ismét villant és Szerető szabadrúgása után előbb Szendrei találta telibe a kapufát majd a kipattanó után Bencze Márk is ugyanígy tett. Az első negyedórában a magyar csapat több veszélyes támadást is vezetett, a koszovói védelem az utolsó pillanatban azonban menteni tudott. A 23.percben egy újabb magyar szöglet után a harmadik magyar kapufát is feljegyezhettük, miután Vitija kis híján a saját kapujába csúsztatott. A nagyon szervezetten védekező koszovói válogatott a folytatásban is teljesen lemondott a támadásokról, csakhogy megfékezzék a magyar támadásokat. A 33.percben Schön került lövőhelyzetbe, de ő sem tudta megtörni a gólcsendet majd három perccel később Kovács Krisztián próbálkozott egy átlövéssel, nem sok sikerrel. Az első játékrész hajrájában Bencze távoli löketét Gashi óriási védéssel tolta a léc fölé, ami az első játékrész utolsó komoly lehetősége volt.

A második játékrész elején Rugova indult meg és szép cseleket mutatott be, majd kevéssel tekert Ásványi kapujának bal felső sarka mellé. A játékrész elején a magyar csapat kissé megzavarodott, miután a koszovóiak aktívan kezdtek és ez helyzetekben is megmutatkozott. Az első félidőben semmit nem mutató koszóviak az 50.percben kis híján megszerezték a vezetést miután egy veszélyes szituáció után Ásványi mentett lábbal. A 62.percben egy szabadrúgást Bencze küldött a koszovói kapura, ami azonban megpattant a sorfalon. Félórával a vége előtt ismételten a magyar csapat került fölénybe, de továbbra sem találták a rést a pajzson. A találkozó 73.percében ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást a magyar válogatott, amit Bencze gyorsan el is végzett, de Gashi résen volt és hárított. A mérkőzés további részében az eredmény már nem változott ez pedig azt jelentette a magyar válogatott harmadik csoportmérkőzésén biztosíthatja be Ausztria ellen az elitkörbe való továbbjutást.

U19-es Eb-selejtező, 7.csoport:

Magyarország U19 – Koszovó U19 0-0 
Telki, Globall Football Park. V.: Peter Kjaesgaard (dán)
Gólszerzők: 
Sárga lapok: Csonka (63.) ill. Rugova (60.), Memaj (79.), I.Krasniqi (77.), Pllana (86.)
Kiállítás: 

Magyarország: Ásványi – Kovács, Mocsi, Csóka, Majnovics – Csonka– Schön, Bencze (Tímári 83.), Szoboszlai, Szerető (Torvund 59.) – Szendrei. Szövetségi edző: Németh Antal

Koszovó: Gashi – Pllana, Maloku, Vitija, Sadriu – I.Krasniqi, Limani (Marleku 90+4.), K.Krasniqi – Pajaziti (Memaj 72.), Tolaj (Hyseni 72.), Rugova (Rega 90+1.). Szövetségi edző: Ramiz Krasniqi

A csoport aktuális állása:

Képek forrása: mlsz.hu