Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nainggolan beszólt az AS Romának!

Az olasz bajnokságban (Serie A) idén nyáron Cristiano Ronaldo Juventushoz való igazolása mellett egyértelműen Radja Nainggolan klubváltása kavarta a legnagyobb port, a belga középpályás ugyanis az AS Romától az Interhez tette át székhelyét, mely transzfer előtt a többség teljesen értetlenül állt. Lássuk, most a játékos verzióját…

Nainggolan a minap a Gazzetta dello Sport részére adott interjút:

“A hátam mögött intéztek mindent, semmiről nem tudtam. Csalódtam bennük, de hát ez van. Úgy tudtam, hogy külföldi csapattal egyeztetnek az eladásomról, egyértelmű volt számomra, hogy csak a pénzt akarták értem, úgy viselkedtek velem, mintha abszolút nem lettem volna fontos a klub számára egy pillanatig sem. Ezek után természetesen nem sokat gondolkoztam az Inter ajánlatán, a kezdeti nehézségek után befogadtak. Tetszik a klubvezetése, filozófiája és a csapattársakkal is megtalálom a hangot.”

A 30 esztendős középpályás 2014-től az idei nyárig erősítette az AS Romát, és hiába volt elvileg nélkülözhetetlen tagja a csapatnak, a klub elmondása szerint a fiatalítás és a hosszabb távú jövő érdekében feláldozták őt. A “Ninja” becenévre hallgató keménykötésű játékos és balhéhős eddig hét meccsről két gólnál tart új klubja színeiben.