Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Átigazolás: korábbi Barca-tehetséget szemelt ki a Juventus

A legújabb hírek szerint nem áll le a Juventus, és a befutott sztárok mellett bizony a fiatal tehetségek leigazolását sem szeretnék mellőzni. A torinóiak állítólag a Benfica védőjét, Alejandro Grimaldot szemelték ki a pálya baloldalára.

Ugyan sráckorában a Valenciánál is pallérozódott, az igazi tudást az FC Barcelona akadémiáján vette fel a még mindig csak 23 esztendős Grimaldo. A spanyol utánpótlás válogatottakat végigjárt balbekk 2016 óta játszik a Benficaban, amelyben mostanra már alapembernek számít. A valenciai születésű játékosról már a nyáron megírtuk, hogy erősen érdeklődik iránta az angol Tottenham, ám mint ismert, a londoniak végül senkit sem igazoltak az átigazolási időszakban.

A Goal.com információi szerint most a Juventus jelentkezett be Grimaldoért, akire elsősorban a Bajnokok Ligája csoportkörében figyeltek fel. Arról nincs hír, hogy a lisszaboniak mennyit kérhetnek a spanyol tehetségért, ám jó eséllyel csak nagyon jó áron engedik majd el, lévén szerződése 2021-ig érvényes. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy a Real Madridnál bizonyos személyek már a lassan klublegendává érő Marcelo utódjaként tekintenek rá…