Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Jó hír a Citynek: megvan mikor térhet vissza De Bruyne

Az angol Sky Sports értesülései szerint már nem kell sokat várnia arra a Manchester Citynek, hogy visszatérjen sérüléséből középpályásuk, Kevin De Bruyne. 

Forrás: dailystar.co.uk

A Sky Sports információi szerint Kevin De Bruyne már a hétvégi, Burnley elleni bajnokin is visszatérhet a pályára.

A belga középpályás augusztusban sérült meg az első, Arsenal elleni mérkőzés után, amikor a jobb térdében megsérült az oldalszalag. Először több hónap kihagyást jósoltak a játékosnak, de úgy tűnik, hogy gyorsabban halad a felépülése a vártnál.

De Bruyne még a bajnoki előtt egy teszten fog részt venni, ahol végleg eldől, hogy képes-e már a játékra. Ha igen, akkor már a keretbe is nevezhetik, azonban ha bármilyen probléma felmerülne, a City nem kockáztatná meg a pályára lépését, főleg úgy, hogy ezután nagyon kemény mérkőzések várnak a csapatra: 23 nap alatt hét mérkőzést játszik majd a manchesteri klub.