Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Óriási dráma Londonban, a 96.percben mentett pontot a Chelsea! – videóval

A válogatott szünet után sem maradtak csúcsfoci nélkül a futball szerelmesei, rögtön szombat kora délután a Premier League 9.fordulójának rangadóját rendezték meg a Stamford Bridgen, ahol a Chelsea és a Manchester United feszült egymásnak.

A találkozó első percei kiegyenlített játékot hozott. Az első nagy lehetőség a United kapuja előtt adódott, miután Hazard felrúgása után ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást a hazai együttes. A megítélt szabadrúgást Willian nagyon elkapkodta és csúnyán a kapu fölédurrantott. A vörös ördögök támadásaiban nem sok veszély leselkedett, a 21.percben pedig egy szöglet után a londoni kékek meg is szerezték a vezetést miután Pogbáról leszakadt Rüdiger és a hálóba bólintotta a hazaiak vezető gólját, De Gea tehetetlen volt. A bekapott gól után sem tudott ritmust váltani Mourinho legénysége, a Chelsea magabiztosan őrizte előnyét hazai közönsége előtt. Az első játékrészben nem sok nagy lehetőség adódott a csapatok előtt.

Fordulást követően a londoni kékek nagy lendülettel kezdték a második félidőt és Jorginho remek indítása után Morata került ziccerbe, lapos lövését azonban De Gea könnyedén hárította. Két perccel később Eden Hazard lövését kellett hatástalanítania vendégek hálóőrének. Mourinho együttese a félidő elején sem találta a ritmust azonban egy kapu előtti kavarodás után a londoni kékek nem tudtak felszabadítani Arrizabalaga bravúrja után amit Martial használt ki és kiegyenlített. Jose Mourinho Unitedje ezzel első gólját szerezte a Stamford Bridgen amióta ő irányítja a vörös ördögöket. A 66.percben egy pontrúgás után David Luiz maradt üresen, de nem tudta így sem a hálóba jutattni a játékszert. Öt perccel később Kanté zseniális lövése után De Geának kellett bravúrt bemutatnia. A 73.percben a londoni kékek elpuskázott lehetőségei visszaütöttek, ugyanis Rashord passza után Martial kilőtte Kepa bal alsóját megfordítva a vendégeknek a mérkőzést. Anthony Martial ezzel 2016 novembere óta duplázott tétmérkőzésen, akkor a West Ham ellen duplázott a francia. A hazaiak hiába próbáltak meg minden az egyenlítés érdekében, úgy tűnt nem is sikerül, de a 96.percben David Luiz fejese a kapufán csattant azonban a kipattanót a csereként beálló Barkley a hálóba lőtte, pontot mentve a londoni kékeknek óriási drámában. A legvégén még elszabadultak az indulatok miután az egyeníltő gólt követően valaki odaszólt valamit Mourinhónak akit a biztonsági szolgálatnak kellett lefognia.

Chelsea – Manchester United 2-2 (1-0)
Helyszín: Stamford Bridge, London Vezette: M.Dean
Gólszerzők: Rüdiger (21.), Barkley (90+6.) ill. Martial (55., 73.)
Sárga lapok: Rüdiger (30.), Hazard (34.) ill. Matič (13.), Young (27.), Mata (67.), Sánchez (90+4.)
Kiállítás:

Chelsea: Arrizabalaga – Alonso, David Luiz, Rüdiger, Azpilicueta – Kovačič (Barkley 69.), Jorginho, Kanté – Hazard, Morata (Giroud 79.), Willian (Pedro 73.). Vezetőedző: M.Sarri

Man.Utd: De Gea – Young, Lindelöf, Smalling, Shaw – Pogba, Matič – Rashford (Sánchez 85.), Mata (Herrera 75.), Martial (Pereira 84.) – Lukaku. Vezetőedző: J. Mourinho

https://www.youtube.com/watch?v=9U5yVMXa-RE

Képek: premierleague.com