Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Real Madrid megegyezett Lopetegui utódjával! – sajtóhír

Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk, a Real Madrid újabb vereséget szenvedett el, méghozzá ezúttal hazai környezetben a Levante ellen. Sajtóhírek szerint ezzel megpecsételődött Julen Lopetegui sorsa, s akár már holnap bejelentésre kerülhet a menesztése, a helyét pedig a Juventus és a Chelsea korábbi trénere, Antonio Conte örökölheti meg…

A Corriere dello Sport értesülései szerint a Real Madrid megegyezett Antonio Contéval, aki rögtön átveheti a csapat irányítását, mihelyt Florentino Perez meneszti pozíciójából Julen Lopetegui-t. A spanyol szakembert idén nyáron nevezték ki a királyi gárda élére, az első meccsek egyáltalán nem alakultak rosszul, hiszen 6 találkozón keresztül veretlen volt a Real, majd valami megtört a csapatban, s óriási lejtmenetbe kezdett. Egy menedzser élete sose könnyű, hiszen egy rossz sorozat közepette mindig a legegyszerűbb a trénert meneszteni, bár talán valamelyest a nehéz helyzetekben mutatkozik meg igazán, melyik edző milyen jó is valójában, de tény, nem lehet mindent Lopetegui nyakába varrni. 

Ami a lehetséges utódot illeti, Antonio Conte már irányíthatott kis, közép illetve top csapatokat is vezetőedzői karrierje folyamán. Pályafutás elején két együttest is felvezetett a Serie A-ba, először a Barit, majd másodszorra a Siena-t. A Juventus irányítását 2011 nyarán vehette át, a torinói alakulat élén remek munkát végzett, hiszen három bajnoki címet is bezsebelt a zebrákkal. Innen az olasz válogatotthoz vezetett az útja 2014 nyarán, a Squadra Azzurát a 2016-os Európa-bajnokságra sikeresen kivezette, s a tornán koránt sem vallott kudarcot csapata. Tökéletesen alátámasztja az előbb állítást az is, hogy 2016-ban ő vehette át a Chelsea irányítását. Rögtön első évében bajnoki címre vezette a londoni kékeket, az előző idényben pedig az FA-kupát hódította el tanítványaival.