Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BRÉKING! Hosszabbított a Leicester City sztárja! – hivatalos

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Leicester City hivatalos weboldalán számolt be arról, hogy Ben Chilwell meghosszabbította 2021-ig érvényes szerződését…

A háromszoros angol válogatott szélső hátvéd, Ben Chilwell egy új, 2024-ig szóló kontraktust írt alá a Leicester Cityvel – írja a klub hivatalos weboldala. A még mindig csak 21 esztendős, hatalmas tehetségnek tartott labdarúgó egyértelműen a Leicester City egyik nélkülözhetetlen tagjává nőtte ki magát. Ráadásul úgy fest, hogy az angol válogatottban is szilárd helye lesz, hiszen az elmúlt két Nemzetek Ligája mérkőzésen rendre kezdőként jutott szóhoz, s emellett mindkét alkalommal végig a pályán volt. 

Ben Chilwell a 2015/2016-os szezon folyamán mutatkozhatott be a Leicester City legjobbjai között, majd az ezt követően egyre több és több játéklehetőséget kapott a bizonyításra. A csapat egyértelmű alapemberének a 2017/2018-as szezontól számít, a bajnokságban akkor 24 mérkőzésen is pályára lépett, az aktuális idényben pedig ez idáig mind a 8 Premier League találkozón szóhoz jutott. Az elmúlt években egyébként állítólag több angol sztárcsapat is bejelentkezett érte, de az új szerződésnek hála minden bizonnyal egy jó ideig még elmarad az a bizonyos klubváltás a Leicester City szurkolók nagy örömére…