Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Emery elárulta kit akart még PSG edzőként a jelenlegi keretéből

Unai Emery az Arsenal menedzsere elárulta ki volt az a játékos aki még anno PSG edzőként felkeltette érdeklődést mint potenciális átigazolási célpont. 

Emery 2016-tól 2018-ig irányította a francia gigászt és elárulta, hogy volt egy olyan játékos aki a jelenlegi keretében van akit szívesen látott volna az akkori csapatában:

“Amikor megérkezte a PSG-hez, azon gondolkodtunk, hogy megpróbáljuk leigazolni Alexandre Lacazettet. “

“A karakterét és a képességeit nagyon szerettük volna nálunk látni. Azok a stábtagot és játékosok akik ismerték mind azt mondták, hogy megvan minden képessége ahhoz, hogy Párizsban játszon.”

Ám akkor amikor ez történt Lacazette még a Lyon játékosa volt, így még komplikáltabb volt az eset:

“Ő ekkor még a rivális Lyonnál játszott, azok a tárgyalások pedig sohasem voltak egyszerűen a két klub között, de opció volt számunkra.”

Azóta mint tudjuk Emery mát az Arsenalt irányítja, ahol “megkaphatta”a francia válogatott gólvágót, akit ugye 2017-ben igazolt le az akkori menedzser és legenda,Arsene Wenger a csapathoz.