Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Menesztette edzőjét a Szpartak Moszkva! – hivatalos

Az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Russian Premier League) szereplő Szpartak Moszkva hivatalos weboldalán számolt be arról, hogy menesztette vezetőedzői pozíciójából az olasz Massimo Carrera-t…

A Szpartak Moszkva 11 fordulót követően csupán a 7. helyen áll a bajnokságban, ráadásul az Európa-liga berkein belül sem vett valami fényes rajtot az orosz klub. Emiatta vezetőség menesztette pozíciójából Massimo Carrera-t, aki több mint 2 évig irányíthatta a fővárosi alakulatot. Az olasz szakember a 2016/2017-es szezonban nagy csodát vitt véghez a Szpartak Moszkvával, hiszen 16 év után ismét bajnoki címre vezette a bajnoki aranyérmekben egyébként rekordernek számító együttest. 

Massimo Carrera a Szpartak Moszkva előtt a Juventusnál és az olasz válogatottnál dolgozhatott, mint Antonio Conte egyik segítője. Kivéve 2009 és 2012 között, ekkor ugyanis a Juve utánpótlásában dolgozhatott, valamint Conte eltiltása miatt rövid ideig ideiglenesen a felnőtt alakulatot is irányíthatta 2012-ben. Az olasz válogatott után elváltak útjaik Antonio Contéval, hiszen Carrera a 2016-os Eb követően nem a Chelsea-hez, hanem a Szpartak Moszkvához írt alá…