Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Lopetegui megszólalt jövőjét illetően!

Hétfő kora délután megtartotta sajtótájékoztatóját Julen Loeptegui a Real Madrid – Viktoria Plzen Bajnokok Ligája találkozó előtt.

(Kép: marca.com)

A blancók trénerének optimizmusa töretlennek tűnik, annak ellenére hogy a nemzetközi sportsajtóban jóformán minden egyes napra jut jó pár cikk azzal kapcsolatosan, hogy meneszthetik.

“Továbbra is úgy tekintek erre a helyzetre, mint azt eddig is tettem. A napjaim hasonlóan telnek, mint azelőtt.” – Kezdte gondolatmenetét Loeptegui, akivel kapcsolatosan természetesen az érdekelte leginkább az újságírókat, hogy miképpen tekint madridi jövőjére.

“Ha egy legyőzött edzőt keresnek, keressék máshol! Az én nézőpontom szerint kedden egy olyan mérkőzés vár ránk, melyre maximálisan felkészültünk, és nyerni is akarunk. Most csak ez a találkozó foglalkoztat! Nem érdekelt az, amit velem kapcsolatosan írnak, helyette inkább az ellenfélből készültem. Azt várják tőlem, hogy megerősítsek dolgokat? Nos, most itt vagyok, és holnap is én leszek a Real Madrid edzője!” – Fogalmazott Lopetegui, aki ezzel a maga részéről lezártnak is tekintette ezt a részét a sajtóeseménynek.