Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: Kétgólos Vidi siker Szalonikiben!

A MOL Vidi FC-nek szép emlék volt nemzetközi téren a mai nap, hiszen hat évvel ezelőtt ezen a napon 2-1-re múlták felül a svájci Basel együttesét az El-csoportkörében. Ha pedig egy ilyen szép napra ébredtek a fehérvári szurkolók, akkor a mai játékosoknak az volt a feladata, hogy továbbra is piros betűs ünnep legyen október 25-e.

Orbán Viktor az első félidő után boldog lehetett (Twitter)

Ebben az évben harmadszor tartottak görög-magyar napot, hiszen a Vidi már játszott az AEK Athénnal, a magyar válogatott pedig a göröggel. Két hét múlva pedig megrendezik a harmadik magyar-görög napot, hiszen akkor lesz a visszavágó. Aki mindhárom görög-magyaron kezdett az Fiola Attila, úgyhogy őt már a görög újságírók is jól ismerhették. Kovács István ma ugyan a kispadon kezdett, de őt mindenki várta, hogy beálljon. A BL-selejtezőn nyújtott kiváló játékának köszönhetően egyes hírek szerint már a helyi futballklubok is felfigyeltek rá. Sőt a hellén válogatott elleni budapesti összecsapáson is olyan kiváló teljesítményt nyújtott, hogy már nyugati klubok is figyelik, az egykori nagy reménységet. Hát valaki csak 26 éves korára éri el azt, hogy kilépjen a tehetség kategóriájából. Rajtuk kívül Vinícius és Pátkai is kétszer járta meg ezt a távot harmadszor igaz ők csak a Vidi meccsein kaptak szerepet. Mintegy 100 Vidi-szurkoló foglalt helyet a vendégszektorban, míg a hazai szektorok már szinte teljesen megteltek. A VIP-szektorban is találtunk magyar drukkereket, köztük volt Orbán Viktor Miniszterelnök is. No hiába, valaki harminc éve magángéppel teszi meg ezt a távot.

Huszti vezetőgólja (molvidi.hu)

A két csapat a meccs elején még tapogatózott, kivárásra játszott. A hazaiak legnagyobb lehetősége Kovácsik labdaeladása után adódott, de Vinicius nagyszerűen lépett közbe az utolsó pillanatban. Majd a brazil-magyar adott rosszul haza, de Kovácsik résen volt, s még eltudta rúgni a labdát. Majd a 12.percben a semmiből hirtelen vezetést szerzett a Vidi. Egy jobb oldali bedobás után nem figyelt Crespo (ő nem rokona az egykori kiváló argentin csatárnak, lévén ő egykori spanyol utánpótlás válogatott focista), Nego megkerülte a jobb oldalon, középre gurított, Huszti pedig a védőjét megelőzve ballal a jobb sarokba passzolt. Majd kisebb lehetőségek után a 31.percben újabb nagy Vidi-szerelés. Karelisz indította Limnioszt a jobbon, a beadást az ötös túl sarkán Fiola becsúszva el-Kaddurira kanalazta. Majd kisvártatva arra lettünk figyelmesek, hogy Varela nagyot lökött Stopirán. S ez miért is érdekes? Ők ketten csapattársak a zöld-foki-szigeteki válogatottnak. A 45.percben pedig a Vidi balhátvédje bosszút állt, hiszen meglőtte a második magyar gólt! Huszti bal oldali beadását Stopira a bal sarok elől, három lépésről, Matost megelőzve védhetetlenül a kapu felső sarkába fejelte. A játékrész egy Kovácsik védéssel zárult miután Pelkasz jobblábas, 16 méteres lövését hárította.

molvidi.hu

Az 51.percben jegyezhettük fel az első kapura lövést a második félidőben el-Kadduri gyenge próbálkozása nem okozott gondot a fehérvári kapusnak. Majd szürő helyett csatárt küldött be a román mester, Prijovic állt be Sahov helyére. A szerb 15 meccsen 10 gólnál tartott az idényben. Vele kapcsolatban érdekesség, hogy svájci utánpótlás válogatott volt, de felnőttként már a szerbeket szolgálja, eleddig 11 alkalommal viselte a nemzeti mezt. Tavaly 1,9 millió euróért szerződött a Legia Warszawa csapatától a PAOK-hoz. A 65.percben Marko Nikolics csatárt cserélt Scsepovics helyére Hodzic állt. Őt egyes hírek szerint, több, mint kétmillióért igazolta a nyáron a Vidi, de eddigi 0 góljával, nem szolgálta meg az árát. A 73.percben pedig jött Kovács István, aki az első gólszerzőt Husztit váltotta. A csere után Varela jobbal 17-ről kapura lőtt, Kovácsik jobbra vetődve elérte a labdát a jobb sarok előtt. Majd újabb helyzet. Bieswar beadása után Varela fejelt az ötösről, bevetődve, de a jobb alsó mellé szállt. A 79.percben a védekezőbb felfogású Nikolov jött be Milanov helyére. A 86.percben Kovács István kiválóan indította Hodzicot, a horvát a rajta loholó két védővel benyargalt a tizenhatoson belülre, de lövését Paszhalakisz írjuk így bravúrral védte… (a valóság, gyenge lövését a jobbra vetődő kapus kézzel védte) A 93.percben Biseswar szabadrúgása után Kovácsik a bal felső sarokból szedte ki a labdát! Majd az utolsó másodpercek gyorsan lepörögtek, a bíró pedig lefújta az összecsapást. A Vidi így bezsebelte a három pontot, s megragadta az utolsó lehetőségét arra, hogy esetleg túléljék a tavaszt.

PAOK – MOL Vidi 0-2 (0-2)
Gólszerzők: – ill. Huszti (12.p), Stopira (45.p)
Sárga lapok: – ill. Hadzic (23.p), Kovácsik (48.p), Nego (72.p), Fiola (75.p), Hodzic (86.p)

PAOK: Paszhalakisz – Léo Matos, F. Varela, Crespo, Tosca – Sahov (Pijovic 52.p), Canas – Limniosz (Warda szünetben), Pelkasz, el-Kadduri – Karelisz (Biseswar 66.p) vezetőedző: Razvan Lucescu
MOL Vidi: Kovácsik – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Nego, Hadzic, Pátkai – Milanov (Nikolov 79.p), Huszti (Kovács I. 73.p) – Scsepovics (Hodzic 65.p) vezetőedző: Marko Nikolics

A csoport állása három forduló után

1. Chelsea 3 3 0 0 5:1 9
2. PAOK 3 1 0 2 4:4 3
3. MOL Vidi FC 3 1 0 2 2:3 3
4. BATE 3 1 0 2 4:7 3

https://streamable.com/bqmbc

https://streamable.com/ocb34