Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: Lazio öröm a Marseille otthonában, a Villarreal ötöt vágott az osztrákoknak – eredmények

Az Európa-liga is folytatódott a harmadik csoportkörével. A G-csoportban a Villrreal gálázni tudott, a H-csoportban a Lazio kezd felzárkózni a Marseille legyőzésével, az I-csoportban a Genk ismét nyert, így megtartotta az első helyét. 

Forrás: Marco Rosi/Getty Images

H-csoport: 

Marseille – Lazio:

Az első félidő kiegyenlített volt, mindkét csapatnak megvoltak a helyzetei, azonban mégis a Lazio szerezte meg a vezetést még az elején, a 10. percben. Lucas szöglete után Wallace fejelt az üres kapuba. A 22. percben Immobile a kapufára fejelt, majd a 32. percben a kapus védte a léc alá tartó lövését.

A második félidőben egyértelműen a Marseille dominálta a mérkőzést, a Lazio visszaállt védekezni, de a szerencse nekik kedvezett, amikor az 59. percben már a második találatukat szerezték, amikor Immobile tökáletes indítása után Caicedo lőtt laposan a bal alsó sarokba. A Marseille próbálta menteni a menthetőt, de csak meddő labdabirtoklásra voltak képesek Aztán a 89. percben összejött nekik a szépítés Payet fantasztikus szabadrúgásából. A Lazio azonban még erre is tudott válaszolni, amikor a 90. percben meglőtték a harmadik góljukat is. Marusic szlalomozott át a védők között, majd hatalmas lövést küldött kapu felé, amely a bal felső sarokba ment. Ezzel zárták le az olaszok a mérkőzést.

Marseille – Lazio: 1-3 (0-1)
Gólszerzők: Payet (89.) ill. Wallace (10.), Caicedo (59.), Marusic (90.)
Sárga lap: Sakai (44.), Strootman (45+1.), Payet (68.) ill. Radu (30.), Lulic (33.), Parolo (74.)
Kiállítás: – ill. –

Frankfurt – Apollon:

Bejött a papírforma, és a Frankfurt könnyedén győzött az Apollón ellen. A vezetést a 13. percben szerezték meg Kostic révén, akinek lövését hatalmas hibával engedte be a kapus, majd a 32. percben már a második találatukat is megszerezték. Ekkor N’Dicka gyönyörű beadása után Haller fejelt a hálóba. Ezzel a két góllal le is zárták a mérkőzést, a második félidőben vissza is álltak védekezni. Az Apollonnak ekkor volt már volta nagy helyzetei, de szerencséjük nem. A legközelebb a 80. percben kerültek a gólhoz, amikor Fotis Papoulis a felső lécet találta el.

Frankfurt – Apollon: 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Kostic (13.), Haller (32.) ill. –

A H-csoport állása:

G-csoport: 

Villarreal – Rapid Wien:

A Villarreal már az elején sokkal jobb volt a Rapid Wiennél, majd a végén egy kisebb gálát is rendeztek ellenük. Az első gólt Pablo Fornals szerezte a 26. percben, amikor Ekambi beadása után lőtt a teljesen üres kapuba. A 30. percben az előbb gólpasszt jegyző Ekambi talált be, lefutva és kicselezve az osztrák csapat védőit. A vendégeket az ág is húzta, mert a 35. percben Barac a felszabasítás helyett öngólt rúgott. A második félidőben sem volt sok momentuma a Rapidnak, sőt a Villarreal tudta növelni az előnyét. A 63. percben érkezett negyedik gól, amikor Ekambi előkészítéséből Raba lőtt laposan a hálóba. Az ötödik gólra egy kicsit várni kellett, de az is megérkezett a 85. percben.

Villarreal – Rapid Wien: 5-0 (3-0)
Gólszerzők: Fornals (26.), Ekambi (30.), Barac (35. – öngól), Raba (63.), Moreno (85.) ill. –
Sárga lap: Trigueros (21.), Cesares (41.), Juame (73.) ill. Murg (24.)
Kiállítás: Juame (79.) ill. –

Rangers – Spartak Moszkva:

Nem volt túl eseménydús a Rangers és a Szpartak Moszkva találkozója. Az első félidőt a hazaiak uralták, de nem igazán tudták veszélyeztetni a kaput. A második játékrészben feléledt a Szpartak is, ám a kapu előtt rendre rossz döntéseket hoztak. Nem volt ez másképp a Rangers kevés helyzetével sem, így végül gól nélkül zártak a csapatok.

Rangers – Spartak Moszkva: 0-0 (2-0)
Gólszerzők: – ill. –

A G-csoport állása:

I-csoport:

Besiktas – Genk:

Gólgazdag mérkőzést játszott egymással a Besiktas és a Genk. Az első félidőben a vendégek szerezték meg a vezetést, amikor a 23. percben Maehla csodás beadásából Samata szerzett gólt. Sokáig nem esett gól, aztán a 70. percben Samata duplázott. A Besiktas azonban nem hagyta magát, és a 74. percben Love szépíteni tudott. A 81. percben azonban válaszolt a Genk egy kontra végén szerzett Ndongala góllal, a 83. percben pedig Piotrowski lőtte meg a negyediket. A 86. percben Love ismét szépített, de ezzel már nem sokat ért a török csapat.

Besiktas – Genk: 2-4 (0-2)
Gólszerzők: Love (74. 86.) ill. Samata (23. 70.),  Ndongala (81.), Piotrowski (83.)
Sárga lap: Lens (45+3.), Roco (47.), Gonul (55.), Pektemek (90.), Ozyakup (90+4.)  ill. Lucumi (45+2.), Deawest (45+4.), Uronen (61.)
Kiállítás: – ill. –

Sarpsborg – Malmö:

Csak egy döntetlent tudott játszani a Malmö a Sarpsborg csapatával. Nem volt túl sok helyzet az első félidőben, sőt a második játékrész elején sem, majd csak a mérkőzés végén indultak be a csapatok. A 79. percben a Malmö szerezte meg a vezetést, amikor Soren Rieks talált be a kapu jobb oldalába, ám erre válaszolni tudott a Sarpsborg a 87. percben, miután Halvorsen értékesítette az elé kerülő kipattanót.

Sarpsborg – Malmö: 1-1 (0-0)
Gólszerzők: – ill. Reiks (79.)

Az I-csoport állása: