Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Görögország: nagy riválisa legyőzésével élre állt a PAOK – videóval

A görög Szuperliga 8. fordulójában találkozott egymással a két nagy rivális, a PAOK és a Panathinaikosz. A PAOK  a második helyen várta a mérkőzést, ellenfele viszont csak a hatodik helyen állt az összecsapás előtt, és ott is maradt, miután nem tudták megszerezni a győzelmet. A PAOK ezzel átvette a vezetést a tabellán.

Forrás: PAOK FC Twitter

Már az első félidőben jobb volt a PAOK, a Panathinaikosznak momentumai sem nagyon akadtak. A 30. percben Prijovic lövését védte bravúrral a kapus, a 32. percben pedig már be is találtak Dimitrios Pelkas révén, de a játékvezető érvénytelenítette a találatot, mivel szabálytalanságot látott a gól előtt. A 43. percben ismét betaláltak, most Leo Jaba révén, de ezt most les miatt nem adták meg.

A második félidőben már nagyobb szerencséjük volt, és az 51. percben meg is szerezték a vezetést. Egy szép támadás végén, a védelmet teljesen kijátszva Pelkas passzolta a teljesen üresen érkező Prijovic elé a labdát, aki könnyedén lőtt végül a hálóba. A gól után is a hazaiak domináltak, a Panathinaikosznak csak egy-egy kisebb helyzet jutott. A hazaiak többször is veszélyeztették az ellenfél kapuját, majd a 76. percben megszerezték a második találatukat is. Leo Jaba tökéletes középre adása után Dimitrios Limnios lőtte be a labdát a kapus mellett a hálóba. A vendég csapatnak esélyese sem volt, a PAOK pedig a győzelmével átvette a vezetést a tabellán.

PAOK – Panathinaikosz: 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Prijovic (51.), Limnios (76.) ill. –
Sárga lap: – ill. Kace (79.), Kourbelis (87.)
Kiállítás: –  ill. –

https://www.youtube.com/watch?v=3skAnYejzss

A görög bajnokság állása a 8. forduló után: