Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Angol Ligakupa: Lampard visszatért a Stamford Bridge-re, de csapata kiesett

A Bajnokok Ligája és Európa-liga helyett ezúttal a honi kupákra terelődött a figyelem szerte Európában. Így történt ez a szigetországban is, az Angol Ligakupában több élvonalbeli topcsapat is pályára lépett szerdán a nyolcaddöntőkben.

A nyolcaddöntők legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját a londoni Stamford Bridgen rendezték meg ahol a Chelsea egykori játékosuk Frank Lampard csapatát a Derby County-t fogadták. Az egykori Chelsea kedvenc 2001 és 2014 között szerepelt a Stamford Bridgen, idén azonban megkezdte ezdői karrierjét a másodosztályban szereplő együttesnél. Lampard együttese egy szerencsétlen öngóllal került hátrányba már öt perc játék után, amirre viszonylag gyorsan reagált csapata. A Chelsea azonban a 21.percben ismét egy öngóllal került előnybe, amire másodjára is válaszolt az egykori Chelsea kedvenc csapata. Négy perccel az első játékrész vége előtt Fabregas góljával egygólos hazai előnnyel mehettek pihenőre a csapatok. Fordulást követően a vendégek nem adták fel és közel is álltak a bravúrhoz, de a végén nem volt szerencséjük és Nugent a kapufát találta el így elmaradt a bravúr.

A játéknapon pályára lépett még az Arsenal akik hazai pályán a harmadosztályú Blackpool ellen harcolták ki a továbbjutást, annak ellenére is, hogy az 57.perctől emberhátrányban futballoztak. Az ágyúsok színeiben első fellépésén első gólját szerezte a mindössze 18 esztendős Emile Smith-Rowe, aki kezdőként kapott helyet Emery kezdőjében.

A játéknapon londoni rangadóra is sor került, miután a West Ham és a Tottenham is összecsapott egymással. A Spurs Son duplájával kétgólos előnybe került, azonban a kalapácsosok Lucas Pérez góljával visszajöttek a mérkőzésbe és a mérkőzés hajrájár izgalmassá tették, de egyenlíteni már nem sikerült.

Angol Ligkapupa, nyolcaddöntő:

Chelsea – Derby County (II.) 3-2 (3-2)
Gólszerzők:
Tomori (5., öngól), Keogh (21., öngól), Fabregas (41.) ill. Marriott (9.), Waghorn (27.)
Kiállítva:

Arsenal – Blackpool (III.) 2-1 (1-0)
Gólszerzők:
Lichsteiner (33.), Smith-Rowe (50.) ill. O’Connor (66.)
Kiállítva:
Guendouzi (57.) ill. O’Connor (66.)

West Ham – Tottenham 1-3 (0-1)
Gólszerzők:
Pérez (71.) ill. Son (17., 54.), Llorente (75.)
Kiállítva:

Bournemouth – Norwich (II.) 2-1 (1-0)
Gólszerzők:
Stanislas (39.), Cook (72.) ill. Hernandez (70.)
Kiállítva:

Burton (III.) – Nottingham (II.) 3-2 (0-0)
Gólszerzők:
Janko (52., öngól), Fraser (64.), Hesketh (82.) ill. Grabban (70.), Appiah (90+1.)
Kiállítva: