Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ilyen még nem volt! Argentin álomdöntő a Libertadores-kupában!

Kedden és szerdán éjszaka rendezték meg Dél-Amerika legrangosabb nemzetközi klubtornájának elődöntőit, mely után kialakult a Libertadores-kupa 2018-as fináléjának összetétele.

Az idei sorozat különlegessége volt, hogy a Dél-amerikai labdarúgás két meghatározó országa, Argentína és Brazília egyaránt két-két csapatot delegált az elődöntőbe, és mindkét ágon egymás ellen küzdöttek. Nos, ez a párharc 2-0 arányban az argentinok javára dőlt el, ugyanis elképesztő küzdelem árán mindketten felül tudták múlni az ősi rivális csapatait.

Libertadores-kupa, elődöntők

A két Buenos airesi ellenlábas közül a River Plate-nek volt sokkal nehezebb dolga, ugyanis az elveszített hazai odavágót követően idegenben is hátrányba kerültek a Grémio ellen, mellyel a kiesés szélére sodródtak, azonban elképesztő hajrában ki tudtak egyenlíteni Rafael Borre fejes góljával, a hosszabbítás perceiben pedig egy sokáig vitatott büntetőt Gonzalo “Pity” Martinez hideg vérrel értékesített és lőtte csapatát a fináléba. A találkozó végén a játékvezető csak rendőri kísérettel tudta elhagyni a játékteret és a stadiont a feldühödött brazil játékosok és szurkolók haragja miatt.

River Plate – Grémio 0-1 és 2-1
Továbbjutott: a River Plate 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal

 

Ezzel szemben a Boca Juniors továbbjutása kevésbé volt drámai, a hazai első mérkőzésen az arany-kékek a hajrában Dario Benedetto két gólja jóvoltából megnyugtató előnyt szereztek a visszavágóra, ahol ráadásul Ramon “Wanchope” Abila hamar újra vezetéshez juttatta a csapatot. A Palmeiras ugyan fordítani tudott, de végül még a győztes búcsú sem jött össze számukra, a csereként beszálló Benedetto átlövése jóvoltából a Boca idegenbeli remivel masírozott a River elleni fináléba.

Boca Juniors – Palmeiras 2-0 és 2-2
Továbbjutott: a Boca Juniors 4-2-es összesítéssel

 

Annak ellenére, hogy a Boca Juniors a 11. (ezzel abszolút elsők lettek), a River Plate pedig a hatodik döntőjét játssza a sorozatban, a Libertadores-kupa 1960 óta íródó története során most fordul először, hogy a két hatalmas rivális játssza a döntőt egymással szemben. A hatszoros győztes Boca 2007, a háromszoros bajnok River 2015 után ülne fel újra Dél-Amerika klubtrónjára.

A finálé első mérkőzésére jövő csütörtökre virradóra kerül sor a Bombonerában, a visszavágóra pedig három héttel később a Monumentalban. Az idei lesz az utolsó oda-visszavágós döntő, jövőre már – az európai Bajnokok Ligájához hasonlóan – egymeccses finálét rendeznek.