Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: megint a legvégén döntött az AC Milan – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 11. fordulójának vasárnapi napján bár nem rendeztek klasszikus rangadót, így is rendkívül eseménydús mérkőzéseket láthattunk: gólokkal, kiállításokkal, drámai befejezéssel…

Az AC Milan vasárnap este az Udinese vendége volt és az egyre jobb formába jövő Gattuso-csapat sokáig úgy tűnt, hogy 0-0-s döntetlent ér el a Friuliani otthonában, bár főleg a második félidőben fölényben játszott, s megint jött a hajrá és a csapatkapitány. Csakúgy, mint a hétközi, Genoa elleni pótolt mérkőzésen, az előre húzódó Alessio Romagnoli a 90 perc lejárta után döntötte el csapata javára a három pont sorsát. A Rossoneri ezzel tartja a BL-t érő, negyedik helyezést és sorozatbeli harmadik mérkőzését nyerte meg, ráadásul hosszú idő után először gólt sem kapott.

Udinese – AC Milan 0-1 (0-0)
Gólszerző:ill. Romagnoli (90+7.)
Kiállítva: Nuytinck (90+5.) ill.


A Lazio azonos pontszámmal tartja a lépést az AC Milannal a Serie A ötödik helyén, ugyanis a római gárda vasárnap délben magabiztos győzelmet aratott. A SPAL 4-1-es felülmúlásából a tavalyi gólkirály Ciro Immobile két találattal vette ki a részét, s 8 góljával feljött a góllövőlista második helyére.

Lazio – SPAL 4-1 (2-1)
Gólszerzők: Immobile (26., 35.), Cataldi (59.), Parolo (70.) ill. Antenucci (28.)

Talán az egész forduló legnagyobb meglepetése volt, hogy az eddig meglehetősen jól szereplő Sampdoria saját közönsége előtt sima verést kapott a mérsékelt rajt után felkapaszkodni látszó Torino gárdájától. A “Bikák” nyerőembere a duplázó Andrea Belotti volt, aki két első félidei góllal alapozta meg a csapat sikerét.

Sampdoria – Torino 1-4 (0-2)
Gólszerzők: Quagliarella (65.) ill. Belotti (12., 43.), Falque (56.), Izzo (78.)

Az elmúlt két évben nemzetközi kupaindulást érő helyen végző Atalanta a pocsék rajt után zsinórban harmadszor diadalmaskodott, ezúttal a második félidőben hátrányból fordítottak a Nagy Ádámot nélkülöző Bologna vendégeként – pedig elnézve csapata védekezését, lehet hogy elfért volna az eddig meggyőzően teljesítő magyar védekező középpályás.

Bologna – Atalanta 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Mbaye (3.) ill. Mancini (57.), Zapata (70.)

Nagyon úgy fest, hogy a sereghajtó Chievo csapatát a korábbi olasz szövetségi kapitány, Gian Piero Ventura sem fogja megmenteni: a veronai gárda a 11. fordulóban is nyeretlen maradt és az új trénerrel harmadszor kaptak ki, ellenben az őket legyőző Sassuolo továbbra is hatodik a táblázaton.

Chievo – Sassuolo 0-2 (0-1)
Gólszerzők:ill. Di Francesco (42.), Giaccherini (90+4.)
Kiállítva: Tanasijevic (88.)

Két frissen feljutó csapat egymás elleni mérkőzésén nem született találat, a Parma az utolsó félórát emberhátrányban játszva bírta ki ellenfele rohamait, és foglal el továbbra is előkelőbb helyet a tabellán.

Parma – Frosinone 0-0 (0-0)
Gólszerző:ill.
Kiállítva: Stulac (61.) ill.

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye