Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Harry Kane életben tartotta a Spurs továbbjutási reményeit! – videóval

A Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulóját rendezték kedd este. A B jelű kvartettben a Tottenham a holland bajnok PSV Eindhoven együttesét fogadta ideiglenes otthonában a legendás Wembley-ben.

A hollandai összecsapáson utolsó pillanatokban pontot mentő PSV az idegenbeli összecsapást sem vette félvállról. A mérkőzés első komoly helyzetéből a holland bajnok meg is szerezte a vezetést, miután egy pontrúgás után a Hollandiában is betaláló Luuk de Jong bólintott a Lloris-t helyettesítő Gazzaniga kapujába, az argentin tehetetlen volt. Ezt követően a londoniak átvették a játék irányítását és elképesztő rohamokat indítottak az egyenlítés érdekében. A hatodik percben meg is volt a Spurs első komoly egyenlítési lehetősége azonban Dele Alli lövését blokkolta az eindhoveni védelem. A találkozó 9.percében Harry Kane is villant, de ismételten egy becsúszó holland láb közbelépett és menteni tudott az utolsó pillanatban. Ennek tudatában a hollandok foggal körömmel őrizték egygólos előnyüket, míg a Spurs játékosok fejében csak a győzelem járt, hiszen egy vereséggel biztosan szinte a továbbjutási álmaikról mondhattak le. A 23.percben Lucas óriási szólója után közel került csapata az egyenlítéshez, de Zoet szenzációs védéssel akadályozta meg az angolok gólját. Öt perccel később ismét a holland hálóőr volt a főszereplő, ezúttal Eriksen lövésénál védett nagyot majd Dele Alli próbálkozását is hatástalanította a holland hálóőr. Az első játékrész hajrájában újabb nagy hazai lehetőség maradt ki, Dele Alli sokadik helyzeténél Zoet helyezkedett jól és hárított bravúrral.

Térfélcserét követően a Spurs továbbra is támadásban maradt és tovább ostromolta a holland bajnok kapuját. Fordulást követően elsőként Alli került helyzetbe, de lövése elkerülte a kaput. A találkozó 58.percében Pereiro hozta rá a szívbajt a Spurs fanatikusaira, miután egy pontrúgást követően kis híján megduplázáta a hollandok előnyét. A hollandok nem is bírták ki kapott gól nélkül és a hajrában Harry Kane segítségével az angolok fordítani tudtak. Előbb a 78.percben egyenlített a Spurs gólvágója, majd óriási nyomás közepette a londoni együttes begyötörte a győzelmet jelentő találatot is Harry Kane révén ezzel életben tartva a továbbjutási reményeket.

Bajnokok Ligája, B-csoport, 4.forduló:

Tottenham – PSV Eindhoven 2-1 (0-1)
Wembley, London  V.: Kružliak (szlovák)
Gólszerzők: Kane (78., 89.) ill. De Jong (2.)
Sárga lapok: Son (63.), Trippier (90+5.) ill.Lozano (38.), Schwaab (90+3.)
Kiállítás: 

https://www.youtube.com/watch?v=1dXLr6ay7ug

A csoport állása négy fordulót követően:

Képek: uefa.com