Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: négy perc alatt fordított hátrányból a Manchester United – videóval

Fordulatos meccset játszott egymással a Juventus és a Manchester United. Az angoloknak nem sok momentuma volt a találkozón, Ronaldo egy nagyon szép góllal pedig a vezetést is megszerezte a hazaiaknak, ám a mérkőzés végén a United néhány perc alatt bebiztosította magának a három pontot. 

Forrás: uefa.com

Nem kezdődött túl eseménydúsan a Juventus és a Manchester United párharca a Bajnokok Ligája csoportkörében. Az olaszok birtokolták többet a labdát, és ők tudtak egy-két kisebb helyzetet is kialakítani, de veszélyesek nem igazán voltak a kapura. Az első nagy ziccer a 34. percben érkezett, amikor Cuadrado beadása megpattant Matic lábán, és De Geénak pedig nagyot kellett védenie, hogy ne kerüljön be a labda a hálóba. Egy perccel később megint közel került a gólszerzéshez a Juventus, ekkor Ronaldo passza után Khedira lőtt kapufát. Egyértelműen a hazaiak irányították a játékot, még ha nem is volt nagy az iram a találkozón, és nem született gól az első játékrészben.

A második félidő elején is közelebb állt a vezetéshez a Juventus, amikor az 50. percben Dybala eltalálta a keresztlécet. Sokáig eseménytelenül telt a mérkőzés, aztán a 65. percben egy szenzációs góllal megszerezte a Juventus a vezetést. Kiváló indítással kínálta Bonucci Cristiano Ronaldo elé a labdát, a portugál pedig kapásból, De Gea feje felett talált a hálóba. Alig telt el egy perc a gól óta, de Pjanic akár a másodikat is megszerezhette volna, ám az angolok kapusa bravúrral védett. A 75. percben Ronaldo egy elfektetős csel után passzolt a teljesen üresen álló Cuadradónak, ám a kolumbiai a kapu fölé lőtte a játékszert. A United első igazi helyzete egy szabadrúgás volt, körülbelül 17 méterre a kaputól, amiből sikerült megszerezniük az egyenlítést Mata révén. Aztán a meccset szinte helyzet nélkül lehozó angolok a vezetést is megszerezték, egy igen szerencsétlen öngóllal a 90. percben. A végén még Rashford növelhette volna az előnyt, de Szczesny védte a próbálkozását, majd a játékvezető le is fújta a mérkőzést.

Juventus – Manchester United: 1-2 (0-0)
Helyszín: Allianz stadion (Torino) Vezette: Ovidiu Hategan (román)
Gólszerzők: Cristiano Ronaldo (65.) ill. Mata (86.), Alex Sandro (90. – öngól)
Sárga lap: Alex Sandro (55.), Dybala (75.) ill. Matic (12.), Herrera (75.), Martial (90+4.)
Kiállítás: – ill. –

Juventus: Szczesny, Alex Sandro, Chiellini, Bonucci, De Sciglio (Barzagli, 83.), Bentancur, Pjanic, Khedira (Matuidi, 61.), Cuadrado (Mandzukic, 90+2.), Cristiano Ronaldo, Dybala. Vezetőedző: Massimiliano Allegri

Manchester United: De Gea, Young, Lindelöf, Smalling, Shaw, Herrera (Mata, 86.), Matic, Pogba, Lingard (Rashford, 70.), Martial, Alexis Sanchez (Fellaini, 79.). Vezetőedző: Jose Mourinho

https://www.youtube.com/watch?v=yKe008DH3_I

A H-csoport állása: