Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: kiütéses sikerrel javított az AS Roma – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 12. fordulójában a vasárnap délutáni és kora esti szakaszban összesen négy mérkőzést játszottak, mindkét római csapat egy-egy kellemetlen ellenféllel találkozott, illetve két alsóházi csörtét vívtak még egymással.

Három nyeretlen fellépés után az AS Roma hazai környezetben készült a felzárkózás reményében a javításra a remek rajt után egyre inkább elfogyni látszó Sampdoria ellen. Az Olimpico publikumának alig több mint negyedórát kellett várnia arra, hogy megrezdüljön a vendégek hálója: egy szöglet utáni tovább fejelt labdát az előre húzódó brazil hátvéd Juan Jesus kotorta a gólvonal mögé. A “Farkasok” magabiztosan irányították a mérkőzést, és a második félidőben újabb találatokkal sikerült bebiztosítani győzelmüket: Kolarov bejátszását a januári kölcsönadás előtt álló (?) Patrick Schick váltotta gólra a kapu torkából, majd egy újabb lendületes támadás végén Stephan El Shaarawy ziccerét hárította a kimozduló kapus, de a “Fáraó” azzal a lendülettel a lecsorgó labda után eredt és fordulásból parádés mozdulattal a még vissza nem érő Audero felett a hálóba emelt. A hajrában a fővárosiaktól kölcsönben játszó Gregoire Defrel találatával szépített a Samp, de a végeredményt El Shaarawy második góljával a hazaiak állították be egy kipattanóból.

AS Roma – Sampdoria 4-1 (1-0)
Gólszerzők: Juan Jesus (19.), Schick (59.), El Shaarawy (72., 90+3.) ill. Defrel (89.)

 

Chievo – Bologna 2-2 (2-1)
Gólszerzők: Meggiorini (20. – 11-esből), Obi (45.) ill. Santander (5.), Orsolini (56.)

Hiába vette át a vezetést a szünetre sereghajtó Chievo, nem tudták legyőzni az ismét Nagy Ádám nélkül felálló Bologna együttesét, így maradtak nyeretlenek a sor végén, a pontlevonás után ráadásul csak most érték el a nulla pontot.

Empoli – Udinese 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Zajc (41.), Caputo (51.) ill. Pussetto (81.)

A Juventus és a Napoli elleni tisztes helytállást követően az Empoli ezúttal hatpontos kiesési rangadót nyert meg, és a táblázat legalsó régiójában pontszámban utolérte az elég rossz passzban lévő Udinesét.

Sassuolo – Lazio 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Ferrari (15.) ill. Parolo (8.)

Reggio Emiliában már az első negyedórában kialakult a végeredmény: a Lazio pontot veszített a Sassuolo otthonában, ugyanis Parolo közeli találatára Ferrari fejese révén válaszolni tudott a fiatal erőkre építő Neroverdi.

Az olasz bajnokság hétvégi fordulójának csúcsrangadója, az AC Milan-Juventus összecsapás ma este 20:30-tól veszi kezdetét.

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye