Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Az Atlanta és a New York Red Bulls is simán jutott a Keleti Főcsoport döntőjébe! – videóval

Az MLS, vagyis az észak-amerikai profiliga Keleti Főcsoportjának elődöntői is eldőltek magyar idő szerint tegnap késő este, valamint ma hajnalban. Az Atlanta United hazai pályán is legyőzte ellenfelét, több mint 70 ezer néző előtt, míg a New York Red Bulls hamar ledolgozva előnyét háromgólos sikert aratott szintén hazai környezetben!

Josef Martinez (a kép előterében) kétszer is bevette a New York City kapuját! (forrás: twitter.com/ATLUTD)

Az Atlanta United magyar idő szerint tegnap késő este játszotta visszavágóját a Keleti Főcsoport elődöntőjében a New York City ellen. A párharc második felvonására az Atlanta elképesztő otthonában, a Mercedes-Benz Stadionban került sor, ahol több, mint 70 ezer drukker előtt feszültek egymásnak a felek! A hazaiak nagy előnye az volt, hogy az odavágón 1-0-ra le tudták győzni New York-i ellenfelüket, így abszolút ők várták esélyesként a második felvonást.

A mérkőzés 23. percében nehéz helyzetbe került a New York City, vagyis kerülhetett, mert Tajouri becsúszása miatt tizenegyest kapott az Atlanta, melyet a megítélése után két perccel értékesített is az aranycipős venezuelai gólvágó, Josef Martinez (1-0)! A félidő végéhez közeledve pörögtek fel ezután az események! Előbb, a 42. percben Almirón lőtt óriási gólt szabadrúgásból, ezzel pedig kétgólosra növelte előnyét a hazai együttes (2-0), majd a 45. minutumban egy megpattanó szabadrúgást követően Chanot szépített, így a félidőhöz érve egygólos Atlanta előnnyel mehettek pihenni a játékosok (2-1)!

A fordulást követően igyekezett ledolgozni a hátrányát a New York-i együttes, amely több lehetőséget is kialakított, és hiába állt közel a gólszerzéshez, nem tudott egyenlíteni sem, ráadásul a végén végleg bebiztosította sikerét az Atlanta! A 83. percben Remedi lesgyanús kiugratását követően Josef Martinez megszerezte második gólját is a meccsen, ezzel pedig eldőlt, hogy a Keleti Főcsoport döntőjébe elsőként az Atlanta United jutott be (3-1)!

MLS, playoff • Keleti Főcsoport, elődöntő
Atlanta United – New York City • 3-1 (2-1) | Tj.: Atlanta United 4-1-es összesítéssel
Helyszín: Mercedes-Benz Stadium, Atlanta – 70.526 néző
Gólszerzők: Martinez (25. – büntetőből; 83.), Almirón (42.), ill. Chanot (45.)

VIDEÓ HAMAROSAN!


Royer csapata mindhárom góljának szerzésében főszerepet játszott! (forrás: twitter.com/NewYorkRedBulls)

A Keleti Főcsoport másik elődöntőjében, magyar idő szerint ma hajnalban a New York Red Bulls fogadta a visszavágón a Columbus Crew csapatát, amely az első meccset hazai pályán megnyerte 1-0-ra, a második találkozó esélyese viszont a Bradley Wright-Phillips nevével fémjelzett alakulat volt.

A New York-i együttes igencsak korán, már a 17. percben ledolgozta hátrányát, miután Royer passza nyomán Muyl volt eredményes (1-0)! A szünetig több gól már nem született, így ekkor hosszabbításra állt a mérkőzés.

A fordulást követően viszont még két gól is esett a találkozón! Az 58. percben ugyan nem talált be újból a New York, de kis híján összejött ez Adams részéről, ám jó helyzetből a kapu fölé lőtt a hazaiak labdarúgója. A 73. minutumban viszont növelni tudta előnyét a New York Red Bulls, amikor az első gólnál asszisztot kiosztó Royer volt eredményes, ezzel pedig már a hazaiak álltak továbbjutásra (2-0)! Royer ráadásul duplázni tudott, ugyanis első gólja után hamar jött a második, amikor a 76. minitumban Romero passza nyomán vágta a labdát a tizenhatosról a léc alá (3-0)! Ezzel lényegében el is dőlt a párharc, a New York Red Bulls pedig a szünet után ugyan csak kétszer találta el a kaput, de abból mindkét alkalommal gól lett! A 82. percben Afful még szépíthetett volna, de ez nem jött össze a Columbus Crew részéről, így 3-1-es összesítéssel jutott be a Keleti Főcsoport döntőjébe a New York Red Bulls csapata, melynek tehát az Atlanta United lesz az ellenfele!

MLS, playoff • Keleti Főcsoport, elődöntő
New York Red Bulls – Columbus Crew • 3-0 (1-0) | Tj.: New York Red Bulls, 3-1-es összesítéssel
Helyszín: Red Bull Arena, Harrison – 22.789 néző
Gólszerzők: Muyl (17.), Royer (73., 76.), ill.

VIDEÓ HAMAROSAN!