Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olasz tehetséggel erősíthet a Man. United – sajtóhír

Olasz lapinformációk szerint a Manchester United a megújulóban lévő olasz válogatott egyik potenciális alapemberét szemelte ki magának, akiért az angol klub vezetősége akár már januárban bejelentkezhet.

Az olasz Calciomercato információi szerint a Manchester United komoly érdeklődést tanúsít az AS Roma tehetséges középpályása, Lorenzo Pellegrini irányába, aki az elmúlt két szezonban fiatal kora ellenére Eusebio Di Francesco állandó alapembere volt a középpályán.

A 22 éves védekező középpályás a fővárosi csapat nevelése, 2015 és 2017 között a Sassuolo gárdájában jutott állandó Serie A-s játéklehetőséghez éppen mostani edzője kezei alatt, tavaly nyáron az AS Roma érvényesítette a 10 millió euró visszavásárlási opcióját, így visszatérhetett a csapathoz. Az elmúlt szezonban 37 tétmérkőzésen lépett pályára, idén eddig 13 találkozón számítottak szolgálataira.

A már nyolc felnőtt válogatottságnál tartó Pellegrini neve egyáltalán nem ismeretlen az angol csapatok körében, az elmúlt szezon alatt az Arsenal rendszeresen monitorozta őt, végül azonban jelentősebb előrelépés nem történt az esetleges leigazolása felé. Jelenlegi szerződése 2022-ig köti még őt a Romához, aktuális piaci értékét pedig 28 millió euróra becsli a Transfermarkt oldala.