Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ennyi volt Boateng számára a német válogatott?

A Bayern München világbajnok játékosa, Jerome Boateng nem kapott meghívót a német válogatott legfrissebb keretébe Joachim Löw szövetségi kapitánytól. A Nationalelf egykori meghatározó tagja, Lothar Matthäus aggódik a védő helyzetét illetően a nemzeti csapatban.

Matthäus úgy véli, hogy a 30 esztendős futballistának valóban szüksége van egy kis pihenőre a sérüléseit követően a megfelelő kondíció elérésének érdekében. Az 57 éves szakértő ugyanakkor attól tart, hogy Boateng nem lesz többé kerettag, legalábbis Löw irányítása alatt.

„Ez egy nagy hosszú szünet lehet Boateng számára. El tudom képzelni, hogy a Löw-érában ő már nem lép pályára a német válogatottban. Ennek több összetevője is van. Elsősorban sportszakmai szempontok az utóbbi hónapok alapján. Abban is biztos vagyok, hogy a szövetségi kapitánynak nem tetszett, amikor Boateng sérülés miatt elhagyta a válogatott főhadiszállását, majd Münchenben teljes értékű edzésmunkát végzett” – vélekedett Matthäus.

Löw azzal kommentálta a történéséket, hogy szeretne lehetőséget adni a fiatalabb generációnak, illetve biztos abban is, hogy a rutinos hátvéd formájának jót fog tenni a kihagyás.