A Spurs is harcolna az olasz középpályásért – sajtóhír

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2018 november 14. 10:00

Korábbi híradásaink alkalmával már megemlítettük, hogy az olasz élvonalbeli (Serie A) Cagliari csapatának ifjú üdvöskéjét a Manchester United és a Liverpool csapata is kiszemelte már, immár pedig az Arsenal játékosügynökeinek tetszését is elnyerte.

A The Sun információi szerint a Tottenham csapata készen áll arra, hogy 35 millió fontos ajánlatot tegyen Nicolo Barelláért, akinek téli leigazolását leginkább Moussa Dembele sérülése sürgetheti az Észak-londoniaknál.

Barella az idei szezonban szülővárosa, a Cagliari valamennyi bajnoki mérkőzésén pályára lépett, egy gólt szerzett, mindemellett pedig a kis csapat mezőnyjátékának alapembere, éppúgy kiveszi a részét a játék szervezéséből, mint a védekezésből.

A közelmúltban az olasz felnőtt válogatottban is remek teljesítménnyel bemutatkozó potenciális klasszist természetesen komplett Serie A-s élmezőny is le szeretné igazolni, korábbi olasz lapértesülések szerint a Juventus, az Inter, a Roma és a Milan is felsorakozott már érte.