Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

“Szándékosan nem fogom megnevezni a vb-célomat…”

A marokkói Marrákes ad otthont december 10-16-ig a harmadik footgolf világbajnokságnak. A magyar csapat huszonkét fővel képviselteti magát a vb-n. Sorozatunkban decemberig ábécé sorrendben mutatjuk be a válogatott keretet.

“Régebben fociztam és egy baráti társaságon keresztül ismerkedtem meg a footgolffal. Azonnal volt benne sikerélményem, mint mindenkinek, ez pedig elsőre mindenkinek meghozza a kedvét szerintem a további játékhoz. A nagy rúgásokkal és a pontossággal nem voltak gondjaim, a végjátékon kellett csiszolni, hogy ésszel hogyan lehet befejezni a szakaszokat” – emlékezett vissza a kezdetekre Bacskai Bence, hogyan is ismerkedett meg a sportággal közel öt évvel ezelőtt és mik voltak az első tanulságok, amiket levont magának.

“Úgy tűnt, jó kiegészítő sportág lesz a foci mellett, de ma már csak footgolfozom. Elhatároztam, hogy én is nagy nemzetközi versenyt nyerek egy szép napon és ezt lépcsőfokokra lebontva építettem fel, hogyan is fogom elérni. Előbb szerettem volna legalább az abban az évben verhetetlen Lengyel Bélát megközelíteni, majd jobbat rúgni nála, aztán versenyt nyerni, és így tovább. Idén már úgy kezdtem a szezont, hogy egy nagy nemzetközi versenyt szeretnék nyerni. Tavaly is közel jártam hozzá, és idén Szlovákiában is. De nem is baj, hogy végül Magyarországon sikerült mindez.”

Bacskai Bence a 2018-as abszolút magyar bajnok 

Elmondása szerint hatalmas lökést adott a továbbiakra az újdonsült férjnek és apukának, mikor látta, a Balatonudvariban májusban megnyert Traditional Footgolf Cup után hányan könnyezték meg a győzelmét. Hogy az egyik legjobb magyar játékosnak ez az egész szezonban mutatott forma mire lehet elég a világbajnokságon, az hamarosan kiderül.

“Szándékosan nem fogom megnevezni a célomat, van egy tervem, de itt is a legfontosabb a versenyzésem tervszerű felépítése. Versenyben szeretnék maradni az utolsó napig, azaz először is legyek benne a legjobb 200-ban, majd a legjobb 100-ban. Csakis lépésről lépésre.”

Ezeket a lépések Albert László segítségével teheti meg, aki már több versenyen is caddie-ként, segítőként volt Bence mellett és a vb-n is így tesz majd a csapatversenyre készülő klubtárs.

“Elég makacs vagyok a pályán, de én is el tudok bizonytalanodni és ilyenkor jó, ha van valaki mellettem, aki már aznap általában lejátszotta a pályát. Ez általában vagy a feleségem, Panni vagy Laci szokott lenni. Marokkóban Laci lesz velem, aki ezekben a szituációkban sokat segít majd, ebben biztos vagyok.”

Út Marokkóba cikksorozatunk további részei

1. rész: Ujvári Izabella
2. rész: Dreilinger Andrea
3. rész: Albert László