Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Manchester City figyeli a Real mellőzött klasszisát – sajtóhír

Santiago Solari kinevezése óta a Real Madrid eddigi meghatározó játékosa valamivel kevesebb játéklehetőséghez jutott, és az egyik legnagyobb spanyol sportlap szerint a Manchester City máris kivetné rá a hálóját.

(Fotó: Daily Express)

A Mundo Deportivo számolt be róla, hogy Pep Guardiola már hosszú ideje követője Isco játékának, és most hogy a megbízott edzőből lett teljes állású vezetőedő Santiago Solari minden a négy mérkőzésen csak a kispadra nevezte a középpályást, a Manchester City akcióba lépne a kiszemeltjéért.

A 26 esztendős kiválóság a hatodik szezonját tölti a “királyi gárdánál”, legjobb idényében 11 gólig jutott kétszer is, idén viszont mindössze kétszer volt eredményes 12 fellépés alatt, de a Solari irányítása alatt lejátszott négy meccsből csak kétszer jutott pályára, együttesen alig több mint egy félidő erejéig a Valladolid és a Viktoria Plzen ellen.

Bizonyára messzemenő következtetéseket azért aligha lehet levonni a kezdeti mellőzésből, de ha Isco hosszabb távon is csak epizódszereplő lesz Solari kezei alatt, alighanem a Manchester City készen fog állni ajánlatot tenni érte.

Isco szerződése egyébként 2022-ig szól a Real Madridnál, aktuális piaci értéke pedig 90 millió euró a Transfermarkt szerint.