Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Iker Casillas nagy bejelentése (?)

A Real Madrid korábbi legendás kapusa, Iker Casillas a Movistarnak adott interjújában meglepő, és vélhetően sokaknak tetsző kijelentést tett jövőjét illetően.

(Kép: as.com)

Iker Casillas elnyűhetetlen. A már 37 esztendős kapus továbbra is az FC Porto alapembere, aki kiegyensúlyozott formában véd a portugál bajnokság listavezetőjénél.

Casillas ráadásul nem feltétlenül a visszavonulását tervezgeti. “Ha spanyol válogatott hívni, gondolkozás nélkül mennék! Ugyan ez a helyzet a Real Madriddal. Sohasem fogom elfelejteni, hol nőttem fel!’ – Így Casillas, aki mint ismert 2015-ben hagyta el Madridot; a spanyol keretnek pedig legutóbb a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon volt tagja, akkor is David de Gea cseréjeként.

“Amikor eljöttem a Real Madridtól, azt hiszem a lehető legjobb irányba mozdult a karrierem. Jól érzem magam a Portónál, szeretek itt lenni. Viszont nem lenne rossz lezárása a pályafutásomnak ha visszatérhetnék a Realhoz, nem igaz?!” – Tette még hozzá Casillas, akinek teljes interjúját november 21-én hozza nyilvánosságra a Movistar.