Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: BATE elleni vereségével kiesés szélén a Vidi

Marko Nikolics a megszokások rabja, ugyanis a megszokott kezdőcsapatát küldte ki a pályára a BATE otthonában. Egy mai sikerrel már a továbbjutás is összejöhetett volna, igaz azt előre tudtuk, hogy nehéz meccs lesz. A Vidi szeptemberben “hazai” pályán ugyanis 2-0-ás vereséget szenvedett. Ráadásul a fehérorosz csapat különösen jó mérleggel rendelkezik a magyar klubok ellen, rendre ő jött ki sikerrel az egymás elleni ütközetekkor.

molvidi.hu

A BATE eredménysora a következő volt a mai ütközet előtt a magyar csapatok ellen: 2012 Debrecen (1-1; 2-0), 2014 Debrecen (0-1, 3-1), 2015 Videoton (1-1; 1-0), 2018 MOL Vidi (2-0). Ami biztató volt, hogy kettős sikerrel egyik összecsapást sem abszolválta, tehát idegenben még az x is jó lehet, ahogy tartja a mondás. Mihail Gordejcsuk a legértékesebb hazai játékos sérülés miatt csak a kispadon kezdhetett, a középső védő Nemanja Milunovics szintén maródi volt, míg Makszim Vologyko ugyancsak nem állhatott Baga rendelkezésére. A Vidinél a jól megszokott kezdőcsapat futott ki a legelején, úgyhogy a válogatott Kovács István ismét a kispadra szorult.

Már az ötödik percben felugorhattak a hazai drukkerek Szignjevics kissé jobbról, 18-ról jobbal a a baloldali kapufát lőtte telibe. Majd a nyolcadikban Ivanics hat méterről kapura lőtt, Kovácsik Hadzicra ütötte, a brazil-magyar Vinicius pedig a gólvonalról mentett. A fehéroroszok más dimenzióban játszottak, mint a fehérváriak, Volkov például “Paintsili” cselekkel sokkolta Fiolát, s a védőt át is játszotta, mígnem Vinicius megint mentett. A 22.percben pedig a hazaiak megszerezték a vezetést! Sztasevics bal oldali szögletét az ötös rövid sarkától az üresen hagyott Szignjevic a hosszú, azaz a bal alsó sarokba fejelte. A gól után a meccs kicsit leült, a Vidi próbálkozott, a BATE nem hagyta, ők se nagyon tudtak mit kezdeni a magyar csapattal. A 42.percben Huszti szabadrúgását Scsarbicki védte vetődve, igaz a hárítást csak az segítette, hogy megpattant egy játékoson a sorfalban, ugyanis középre tartott a laszti.

molvidi.hu

A félidőben Filipenko helyére Poljakov állt a védelembe. Hát nem a Vidi támadások miatt sérült meg. A 49.percben besárgult Aleksandr Hleb is. Miért fontos egy sárga lapot csak úgy megjegyezni a cikkben? Ugye a 37 éves korábbi fehérorosz klasszis azért pályafutása során megfordult egy pár nagyobb klubban, mint például a Barcelonában, amely anno 17 millió eurót fizetett érte, annak az Arsenalnak aki 15-ért vette a Stuttgarttól. A 62.percben a nyári csúcsigazolás Armin Hodzic érkezett a Vidibe, érte kétmilliót fizettek a fehérváriak. A csatár beállása azt bizonyította Nikolics mester bizony pontot szeretne szerezni. Majd Hleb is elhagyta a pályát helyére Szkavis állt. A 66.minutumban ismét a szerb tréner változtatott beküldte Kovács Istvánt aki a ma gyengén játszó Nego helyére jött. Ekkor kezdte a Vidi beszorítani a hazai csapatot s a levegőben lógott az egyenlítés. Egymás után rúgták a szögleteket a Vidisták. Az egyik ilyen után Milanov bal oldali beadását nem sokkal fejelte a bal sarok mellé félmagasan az ötösről Hodzic elől a szünetben beállt Poljakov. Majd az utolsó változtatást is megtették a Vidinél Huszti helyett Nikolov érkezett. A 85.percben eldőlt a meccs! Az utóbbi percekben átvette az irányítást a BATE, igaz nagyobb helyzete nem adódott. Mígnem kiváló passzt kapott Ivanic, Fiola futás helyett lest integetett, a montenegrói válogatott befutott a tizenhatoson belülre Kovácsik mellett ellőtt, s már ott is volt a második hazai gól. Ivanic egykor egyébként Nikolics játékosa volt a Vojvodinál, így góllal szomorította egykori mesterét. A 90.perben még beállt Gordejcsuk is. Még egy távoli Nikolov lövést is feljegyezhettünk, mely a kapu fölött szállt el. A 93.percben egy utolsó Vidi szögletet, melyből veszély már nem lett. A Vidi így a hazai 2-0-ás vereséget idegenben is megismételte.

A BATE így pontszámban beérte a Vidit,s egymás elleni eredményeinek köszönhetően meg is előzte a fehérvári klubot. A Vidi így két hét múlva úgy mehet tovább a csoportból, ha legyőzni a Chelseat, vagy döntetlent játszik az angolokkal, a PAOK pedig legyőzi a BATE-t.

BATE Boriszov (fehérorosz) – MOL Vidi FC 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Szignjevic (22.p), Ivanic (85.p) ill. –
Sárga lapok: Filipenko (39.p), Hleb (49.p), Szignjevic (63.p) ill. Vinicius (76.p)

Boriszov, Boriszov Aréna, Vezette: Carlos del Cerro (spanyol)
BATE: Scsarbicki – Riosz, Volkov, Filipenko (Poljakov szünetben), A. Filipovics – D. Baga, Sz. Dragun, Ivanics – A. Hleb (Szkavis 63.p), Szignyevics, Sztaszevics (Gordejcsuk 90.p). Vezetőedző: Aljakszej Baga.
Mol Vidi: Kovácsik – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Nego (Kovács I. 66p), A. Hadzic, Pátkai (Hodzic 62.p) – Milanov, Huszti (Nikolov 74.p) – M. Scsepovics. Vezetőedző: Marko Nikolics

https://streamable.com/yvv9f

Az állás az esti Chelsea – PAOK összecsapás előtt

1. Chelsea 4 4 0 0 6:1 12
2. BATE 5 2 0 3 6:8 6
3. MOL Vidi FC 5 2 0 3 3:5 6
4. PAOK 4 1 0 3 4:5 3