NB I: debreceni siker a Hidegkuti stadionban

Endrődi Dávid
Endrődi Dávid
újságíró, 2018 december 1. 18:58

A szombat délutáni meccsek közül kiemelkedett az MTK-Debrecen összecsapás, hiszen két a tabella első felében található csapat csapott össze. Igaz mindkét egylet az elmúlt hetekben az addig gyenge formában lévő Diósgyőrtől vereséget szenvedtek. Szintén érdekes találkozónak ígérkezett a kiesési “rangadó” Haladás – Diósgyőr, míg a Kisvárda-Puskás Akadémia találkozón két vidéki kisváros futott össze. (közülük a kisvárdai legénység lehet, hogy csak egyéves élvonalbeli jogosultságot szerzett) A Mezőkövesd – Újpest pedig két középcsapat érdekes meccsét ígérte.

rangado.hu

Az MTK-nál az elmúlt hetekben sérült Ikenne-King és Katona Máté is leülhetett már a kispadra, ugyancsak ott foglalt helyet Kanta József aki egy kisebb sérülés miatt nem kezdhetett. Torghelle Sándor még oda se kerülhetett hiszen öt sárga lapos eltiltását töltötte. Farkas Balázs újra játszhatott, ő az előző fordulóban szerezte meg első NB I-es gólját. 2006-ban szerezte meg a Dinamo Kijev az akkor óriási tehetségnek tartott focistát, pedig a Manchester United is kinézte magának. A válogatottban is bemutatkozhatott, mígnem a kevesebb játéklehetőség miatt 2009-ben Mezey György hazacsábította a Vidibe. 2010-ben már végleg tért vissza Magyarországra, mégpedig a mai ellenfél Debrecen szerezte meg a játékjogát. A sérülékeny focista több, mint két év alatt összesen 14 meccsen viselte a Loki mezét, innen Győrbe vezetett az útja, ahol ismét hamar megsérült, s egyszer vetette be Pintér Attila vezetőedző. Innen Balmazújvárosba került, ahol feljutott Feczkó Tamásékkal az NB I-be, de tavaly nyáron követte mesterét az MTK-hoz. A kék-fehérekkel is feljutott, s így idén újból élvonalbeli focistának mondhatja magát. A korábbi 29 NB I-es meccséhez a maival együtt 11-et rakott hozzá, s ahogy írtam múlt héten szerezte első gólját.

Már az első másodpercekben magához ragadta a kezdeményezést az MTK, igaz jobbára ez szögletekben mutatkozott meg. Mígnem a 11.percben egy gyors debreceni kontra után megszerezték a vezetést a vendégek! Varga Kevin kapott egy kiváló passzt Avdijajtjól az ifjú szélső benyargalt a tizenhatoson belülre s a kimozduló Kicsak mellett elgurítva megrúgta a meccs első gólját. A 15.percben Bognár kapott nagyszerű passzt az MTK tizenhatosán belül, de lövése az oldalhálóban kötött ki. Már a 23.percben cserét kellett Herczeg Andrásnak eszközölnie, Kusnyik Erik megsérült s Kinyik Ákos állt helyére. Az elmúlt hetekben mindkét csapat kényszer jobbhátvéddel küzd, hiszen az MTK-nál Ikenne-King és Katona volt sérült, a DVSC-nél Bényei Balázs és Erik Cikos. A kék-fehéreknél mostanában Baki Ákos próbálja meg betölteni az űrt, míg a Lokinál eddig Kusnyir Erik volt az, de miután ma megsérült Kinyik került ki jobbra.  A 28.percben Bognár szabadrúgásába Pintér csúsztatott bele, centikkel ment mellé a labda.A 31.percben újabb hazai helyzet, mely ismét kimaradt. Schäfer passzát Bognár sarokkal tette Lencse elé, de az MTK csatárának lövését Nagy Sándor védte. Majd Bódi szabadrúgását Avdijaj fejelte kapura, de Kicsak vetődve védett. A 36.percben Bognár fejesét tolta ujjheggyel kapu fölé Nagy.

                                                                                                                        MTI

A második félidő első érekes jelenete az volt, mikor Avdijaj lecserélésekor számon kérte Herczeg Andrást, hogy ezt most miért is kellett. Egyébként Takács Tamás jött be helyére. A 67.percben Gera Dániel négy játékost is átjátszott, de Nagy Sándor eszén nem tudott túljárni, a vendégek kapusa védett. Kanta József eddig pihenhetett, Farkas Balázs helyére jött be az MTK-hoz. A 69.percben Bognár szabadrúgását Nagy lábbal védte, Szelin érkezett, de hét méterről a kapufát találta el. Majd védő helyére csatár Baki helyett ugyanis Kulcsár Tamás állt be a hazaiakhoz. Ugye a támadó debreceni nevelés, kacskaringós pályafutást tudhat maga mögött, miután elhagyta a Lokit megfordult pár helyen majd visszatért, onnan mikor távozott a Vasashoz került, s onnan januárban az MTK-hoz. (ahová szintén visszatért, hiszen egykor már játszott a kék – fehéreknél). A vendégek utolsó módosítása pedig Szécsi Márk leballagása után Aleksandar Jovanovic beállása volt. Az, hogy a debrecenieknek tökéletes volt az egygólos vezetés, mi sem bizonyította jobban, mint Nagy Sándor időhúzásért kapott sárga lapja. A 82.percben Varga Kevin kapott kiváló passzt, betört a tizenhatoson belülre, kicsit jobbról tizenegy méterről ellőtte Kicsak mellett, de a jobboldali kapufáról kipattant. A 85.percben jött Vogyicska Bálint, aki az igen aktív Bognár helyére jött. A 95.percben még egy szöglethez Kicsak is előrejött, Kanta beívelését ő fejelte kapura, de a gólvonalon álló Bódi felszabadított. A meccset végül 1-0-ra a Debrecen nyerte.

MTK – Debrecen 0-1 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Varga K. (11.p)
Sárga lapok: Szelin (32.p), Gera (37.p) ill. Nagy S. (81.p), Jovanovic (90.p)

MTK Budapest: Kicsak – Baki (Kulcsár T. 73.p), Balogh, Pintér, Szelin – Vass Á. – Gera, Farkas (Kanta 67.p), Bognár (Vogyicska 85.p), Schäfer – Lencse vezetőedző: Feczkó Tamás
DVSC: Nagy – Kusnyir (Kinyik 23.p), Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Csősz – Varga, Haris, Bódi, Szécsi (Jovanovic 79.p) – Avdijaj (Takács T. 60.p) vezetőedző: Herczeg András

Varga Kevin gólja az MTK ellen

Kicsit több mint tíz percet kellett várni az OTP Bank Liga 16. forduló első góljára, amely a debreceni Varga Kevin révén a Hungária körúton esett.Élőben az összes 17 órakor kezdődött meccs: http://bit.ly/2E87yx4.

Közzétette: M4Sport – 2018. december 1., szombat

Mezőkövesd-Újpest 0-0 (0-0)
Gólszerzők: – ill. –

A harmadik percben Vajda beadását Drazic lőtte kapura, de Pajovic óriási bravúrral mentett. A 36.percben Onovo lövését Szappanos hárította.A második félidőben mezőkövesdi helyzetek után a 60.percben büntetőt is rúghattak a hazaiak. Molnár ballal a bal alsó célozta, de Pajovic ezt is elérte, így kimaradt. A 73.percben a vendégek előtt adódott óriási lehetőség, Novothny egy méterről az üresen tátongó kapu mellé fejelt egy beadást. A második félidő közepére az Újpest átvette a játék irányítását, s folyamatosan alakították ki a helyzeteket a vendég játékosok. Ennek ellenére gólt nem sikerült szerezniük, így Mezőkövesd – Újpest 0-0.

Haladás-Diósgyőr 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Habovda (71.p) ill. Hasani (64.p)

A 22.percben Juhar baloldali beadása Szabó Bence elé került a diósgyőri középpályás kapásból kapura lőtte, mely a felső lécről a gólvonal elé pattant. A 31.percben Hasani 30 méteres szabadrúgását védte Rózsa Dániel. A 35.percben Márkvárt – Tajti összjátéka után előbbi lőtt kapura, de Rózsa védett. Majd Márkvárt lőtt 25 méterről oldalsó kapufát. A 64.percben megszerezte a Diósgyőr a vezetést! Tajti-Szabó-Hasani összjáték után a koszovói gyengén kapura lőtt, de nagy nehézségek árán begurult a labda a kapuba. A 71.percben egyenlített a Haladás. Gaál távoli szabadrúgását beívelte, s Habovda érkezett az ötösön belül, az ukrán jobbhátvéd pedig kapásból a kapuba vágta. Több gól már nem esett, pedig mindkét kapu előtt volt lehetőség, így a kiesési rangadó 1-1-es döntetlennel ért véget.

                                                                                                                                                      (MTI)

Kisvárda-Puskás Akadémia 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Horváth Z. (35.p) ill. –

A két kisváros összecsapására 800 néző volt kíváncsi. Ez a nézőszám azért is érdekes, mert míg olyan nagyvárosok, mint Zalaegerszeg, Győr az NB II-ben, Dunaújváros, Kecskemét, Pécs az NB III-ban játszanak, addig 4000-5000 lakosú települések küzdenek az NB I-ben. Talán, az előbb felsorolt városokban több szurkoló mozdulna ki még ilyen hidegben is a stadionba. A 35.percben Hováth Zoltánt indította Protics, a felcsúti kapus rosszul jött ki, a korábban bundagyanú miatt eltiltott csatár pedig megszerezte a vezetésta Kisvárdának. A hazaiak egyik legjobbja a kapus Felipe volt, aki több alkalommal is bravúrosan védett. A hazaiak hősiesen védekeztek, így minden bizonnyal a két csapatból egy biztosan a következő idényben is az NB I-ben lesz. A sajnálatos ezzel kapcsolatban az, hogy ennek az áldozata Szombathely vagy Miskolc lesz.