Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Új kupasorozatot indít az UEFA – hivatalos

Az Európa-bajnoki selejtezőcsoportok sorsolását követő kongresszuson az UEFA illetékesei bejelentették, hogy a 2021-2022-es idénytől a Bajnokok Ligája és az Európa-liga mellett egy harmadik számú európai kupasorozatot is elindítanak, hogy még több csapat mérettethesse meg magát a nemzetközi porondon.

A tervek szerint az új kupasorozat beindításával párhuzamosan az Európa-liga létszáma csökkenne: a jelenlegi 48 helyett 32 együttes vehetne részt a csoportkörben. Így mindhárom kupasorozatban 32 együttes szerepelne a főtáblán – nyolc csoportban négy-négy –, és ahogy a Bajnokok Ligája csoportköréből kieső gárdák egy része számára van lehetőség a folytatásra az Európa-liga kieséses szakaszában, úgy az El-ből is lenne átjárás az új sorozatba.

Az új kupasorozatnak még nincs meg a hivatalos neve, az viszont már eldőlt, hogy a mérkőzéseket – az El-hez hasonlóan – csütörtökön rendeznék, és az is, hogy a győztese a rákövetkező idényben az El-ben indulhat.

Emlékezhetünk rá, hogy a Bajnokok Ligája és az Európa-liga (korábbi UEFA-Kupa) mellett 1999-ig működött KEK (Kupagyőztesek Európa-kupája), illetve 2009-ig az Intertotó Kupa is, immár közel egy évtizede viszont csak két sorozatban van lehetőség a nemzetközi megmérettetésre.