Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Argentína: a River és a Boca is győzelemmel hangolt a döntőre – videóval

A többször elhalasztott és hatalmas vihart kavaró Libertadores-kupa döntőjének visszavágójára – jelen állás szerint Madridba – készülő River Plate és Boca Juniors számára egyaránt jól sikerült a főpróba, ugyanis mindkét Buenos airesi rivális sikerrel vette az argentin bajnokság (Superliga) legutóbbi akadályát az elmúlt hétvégén.

A hazai pontvadászatban gyengébben álló (kettővel kevesebb mérkőzésből) River Plate hazai környezetben aratott magabiztos győzelmet a mezőny második feléhez tartozó Gimnasia La Plata ellen, amely néhány nappal ezelőtt büntetőkkel kiejtette őket az Argentin Kupa elődöntőjéből, és a sorozat korábbi szakaszában a Bocát is kiejtették. A “Milliomosok” három találatából kettőt az a kolumbiai Rafael Borré szerzett, aki Libertadores-kupa idei kiírásában is csapata legeredményesebb játékosa volt, ezúttal az otthoni porondon vállalt tevékeny részt a csapata sikeréből.

River Plate – Gimnasia La Plata 3-1 (2-0)
Gólszerzők: Borré (7., 36.), Moya (88.) ill. M. Gomez (49.)

 

Eközben a Boca Juniors sorozatbeli harmadik győzelmét gyűjtötte be az Independiente elleni városi rangadó idegenbeli megnyerésével. A hazaiak számtalan helyzete ellenére mindent eldöntő találatot a második etap elején az alig négy perccel korábban beszálló kolumbiai légiós, Edwin Cardona szerezte, majd a hátralévő félórát tíz emberrel húzták ki.

Independiente – Boca Juniors 0-1 (0-0)
Gólszerző:ill. Cardona (58.)
Kiállítva:ill. Magallan (61.)

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye