Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olasz Kupa: a Sassuolo és a Cagliari is nyolcaddöntős – videóval

Az Olasz Kupa küzdelmeiben a legjobb 32 mezőnyében tegnap három párharcot rendeztek meg élvonalbeli és harmadosztályú klubok részvételével! Két Serie A-csapat továbbjutott a háromból, de ez volt eleve a maximum, ugyanis két első ligás klub egymás ellen lépett pályára!

A Sassuolo együttese hazai pályán érvényesítette a papírformát a fehérmezes Catania ellen! (forrás: sassuolocalcio.it)

Az Olasz Kupa küzdelmeiben a legjobb 32 mezőnyében tegnap este két élvonalbeli klub csapott össze, ugyanis a Chievo a Cagliari együttesét fogadta.

A vendégek már a 8. percben előnybe kerültek Cerri révén (0-1), de tíz perccel később jött a válasz, amit Leris szolgáltatott (1-1)! Az első félidőben ezek után gólok már nem estek. A folytatást követően a vendégek váltak dominánssá, a 68. percben pedig újból előnybe kerültek, ezúttal Pisacane révén (1-2)! Ez az előny pedig már a lefújásig kitartott, így a Cagliari csapata jutott be az Olasz Kupa legjobb 16 csapat közé, azaz a nyolcaddöntőbe! A Chievo rossz sorozata pedig ezzel továbbra is folytatódott, ugyanis a veronai klub zsinórban 12 meccse nem tudott nyerni immár!

Olasz Kupa, a legjobb 32 között
Chievo – Cagliari • 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Leris (18.), ill. Cerri (8.), Pisacane (68.)

VIDEÓ HAMAROSAN!


A tegnapi játéknap folyamán az első mérkőzés a Novara – Pisa összecsapás volt, azaz két harmadosztályú klub feszült egymásnak!

A vendégek kezdték meg a gólgyártást, akik a 16. percben Marconi révén kerültek előnybe (0-1), majd hamar jött az egyenlítés, ugyanis a 22. minutumban Peralta talált be (1-1)! Az első félidőben a vendégek domináltak inkább, de vezetni csak ideiglenesen tudtak. A fordulást követően viszont még több gól esett! Az 53. percben Bove volt eredményes, ezzel pedig először a meccsen vezetni tudott a Novara csapata (2-1)! Ám jött az egyenlítés is Lisi révén, aki a 72. percben tudott gólt szerezni (2-2)! Ám ezzel még nem ért véget minden, ugyanis a hosszabbítás első percében dőlt el a továbbjutás sorsa, melynek a hazaiak örülhettek Manconi gólját követően (3-2)! Fordulatos, izgalmas meccsen tehát a Novara jutott tovább, amely a második félidőben mezőnyben igencsak alárendelt szerepet töltött be, de helyzetek terén hatékonyabb volt ellenfelénél, ugyanis a vendégek a fordulást követően csak egyszer találtak kaput, igaz, abból gól is lett, de ez nem volt elég az ő továbbjutásukhoz.

Novara (III.) – Pisa (III.) • 3-2 (1-1)
Gólszerzők: Peralta (22.), Bove (53.), Manconi (90+1.), ill. Marconi (16.), Lisi (72.)


A nap második meccsén az élvonalbeli Sassuolo csapata a harmadik ligás, de korábban a Serie A-ban is szereplő Catania együttesét látta vendégül.

A hazaiak Matri révén már a 14. percben előnybe is kerültek (1-0)! A Sassuolo előnye ki is tartott egy jó darabig, egészen pontosan a félidő hajrájáig, ugyanis a 41. minutumban Brodic egalizált (1-1)! A fordulás után nagyobb erőket mozgósítva dominált a Sassuolo, amely a hajrában tudta kiharcolni a továbbjutást, ugyanis a 80. percben Locatelli gólja döntőnek bizonyult (2-1)! Ezzel együtt tehát két élvonalbeli klub is továbbjutott a tegnapi játéknapon, és ma is rendeznek meccseket még az Olasz Kupa legjobb 32-es mezőnyében, amelyről mi is beszámolunk!

Sassuolo – Catania (III.) • 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Matri (14.), Locatelli (80.), ill. Brodic (41.)